Leírás

Händel Messiása az oratóriumirodalom talán leghíresebb darabja. A brit zenei tradícióban ez a Händel mű számít „Az Oratóriumnak”, Halleluja tétele pedig szinte a britek második himnusza, amit a mai napig állva hallgatnak meg a hangversenyeken. A mű összetétele – sok más oratóriumhoz hasonlóan – számos változáson ment keresztül az évszázadok folyamán; bizonyos tételeket gyakran játszottak, míg más tételek kimaradtak. Az egyes áriák pedig különböző hangfajokon szólaltak meg. A mű előadási apparátusa is sokat változott: az egészen kicsi zenekartól az ezer előadót felölelő monumentális produkciókig bezárólag szinte mindenféle változatban elhangzott már.

A Messiásnak a mai napig két számon tartott és gyakran felbukkanó átdolgozása van. Az egyik Mozarttól származik, a másik pedig az 1950-es évekből Sir Eugene Goossens tollából született.

A BDZ mindkét átdolgozást játszotta már. Mozart változata, amely nem csak egy áthangszerelt, de egyben rövidítéseket is tartalmazó változat, Händel egyszerű hangszerelését kívánja dúsítani, míg Goossens a 19 – 20. század túlburjánzó „gigazenekarait” igyekszik közelíteni az eredeti Händel oratóriumhoz.

A BDZ és a Müpa közös ZenePlusz koncertje a mozarti hangszerelésből és tételösszeállításából indul ki. Az előadás egyetlen tételt emel vissza az eredeti Händel verzióból, „Ha az Úr velünk, hát ki ellenünk…” (If God be for us) kezdetű tételt. A felcsendülő verzió eredetileg a német fordításra készült, a BDZ azonban megőrzi előadásában az eredeti angol szöveget, amely mind az előadó, mind a hallgatók számára komfortosabb hangversenyélményt kínál.

A koncert egyik különlegessége, hogy négy rendkívül tehetséges, fiatal horvát szólista működik közre, akikre Hollerung Gábor, az est karmestere a zágrábi Vatroslav Lisinski Concert Hall egyik 2023 tavaszi hangversenyének közös munkálatai folyamán figyelt fel. Hollerung Gábor közismerten elkötelezett a fiatal tehetségek iránt, így nem meglepő, hogy e négy fiatal énekesnek ily módon kívánja elindítani a nemzetközi karrierjét.

Az előadás másik különlegessége, hogy a ZenePlusz sorozat elvét követve a zene nem önmagában, hanem valamely társművészettel együtt alkot művészeti egységet. Ez alkalommal a témához és a zenéhez illeszkedő, azt kiegészítve az élményt még teljesebbé tevő, kivetített képzőművészeti alkotások kötik le a közönség vizuális energiáit.

Előadók

Nikolina Hrkać – szoprán
Dina Jularić Ivančić – mezzoszoprán
Mislav Lucić– tenor
Benjamin Šuran – basszus

Budafoki Dohnányi Zenekar
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)

Vezényel: Hollerung Gábor

műsor

Händel: Messiás

2023-10-08 - 19:30
Müpa Budapest - Budapest, Komor Marcell u. 1, 1095
ZENEPLUSZ BÉRLET: Händel: Messiás
Hozzáadás a naptárhoz