A Kossuth-díjas Weiner Leó Szerenád című művét 1906-ban, zeneakadémiai tanulmányai befejeztével írta. A magyaros hangú darabot a kortársak egyhangú elismeréssel fogadták. Csáth Géza író, kritikus ily módon méltatta a szerzőt és a kompozíciót:
„A filharmonikusok mai, ötödik hangversenyének elsőrangú érdekessége egy fiatal és nagytehetségű magyar zeneszerzőnek diadalmas bemutatkozása volt. Weiner Leónak Magyar szerenádját adták elő. (…) Igen, a várva várt magyar szimfonikus érkezett meg vele. (…) Amit ez a huszonkét éves cingár fiú a magyar ritmusokkal cselekszik, maga is kész bizonyítéka annak, hogy ő az, aki még sokat fog cselekedni nemzeti műzenénk továbbfejlesztése körül.”
Fürge rókalábak helyett virtuóz ujjak következnek hangversenyünk folytatásaként. Wolf Péter, Fényes Szabolcs- és Erkel-díjas zeneszerző sokoldalú alkotói pályát tudhat maga mögött, egyaránt ír könnyűés komolyzenei műveket is. Zongoraversenyében Balog József zongoraművész működik közre, aki a Budafoki Dohnányi Zenekar visszatérő vendége. A számtalan díjat nyert fiatal muzsikus a világ leghíresebb koncerttermeiben lépett már fel, az amsterdami Concertgebouw, a londoni Kensington Palace vagy a bécsi Konzerthaus közönsége után most a Klauzál Házba látogatókat kápráztatja el briliáns technikai tudásával, zenei érzékenységével és egyedi, kísérletező értelmezésmódjával.
Rachmaninov életenének utolsó műve a Szimfonikus táncok halála előtt három évvel készült el. A műről nyilatkozta a szerző, hogy „Csak Táncoknak kellett volna elnevezni, de attól féltem, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy jazz-zenekar számára írtam tánczenét.” A Rapszódia egy Paganini-témára művéhez hasonlóan ezt is megmutatta Michel Fokin koreográfusnak egy balett-produkció reményében. A mester lelkesedett is az ügyben, ám 1942 augusztusában bekövetkezett halálával Rachmaninov elvesztett egy jóbarátot és egy nagy sikerű balett lehetőségét. A három tételes alkotás mintegy összegzése eddigi életművének, megjelennek benne korábbi kompozíciók dallamai, úgy mint az óriásit bukott I. szimfónia vagy az utolsó tételben az Éjszakai áhítat.
A fináléban emellett felcsendülnek az orosz ortodox liturgia hangjai és a Dies Irae is. Talán sejtette, hogy ez lesz az utolsó műve, a kézirat végére ennyit írt: „Köszönöm, Uram.”
