ÁLOMSZERŰ LÁTOMÁSOK A SZERELEMRŐL
A Fantasztikus szimfónia (Symphonie fantastique), alcíme szerint Epizódok egy művész életéből (Épisodes de la vie d’un artiste) Hector Berlioz Op. 14-es, öttételes zenekari műve. Programzenei alkotás, a mű különlegessége az „idée fixe”, a rögeszmésen vissza-visszatérő vezérmotívum, ami mindig új hangulatot, érzelmet kelt a hallgatókban. A darabhoz Berlioz részletes mesét (programot) írt, ami szerint a zenemű egy szerelmes fiatal művész álomszerű látomásairól, képzeletbéli kalandjairól szól. Ezzel a művel született meg a „romantikus szimfónia”, a szimfonikus költemények előfutára.
Berlioz 1826-tól – rövid orvosi tanulmányok után – a párizsi Conservatoire hallgatója volt és rendszeresen látogatta az operaházat, a színházakat. 1827. szeptember 11-én az Odéon Színházban látta Shakespeare Hamletjét, amelyben Ophéliát egy bizonyos Harriet Smithson (1800–1854) alakította. A zeneszerzőt azonnal elbűvölte a szép színésznő, lángoló szerelemre gyulladt iránta. Többször is megpróbált a nála négy évvel idősebb színésznővel kapcsolatba kerülni, de leveleire nem kapott választ. Két évig nem is találkoztak személyesen, de addig is – mintegy rögeszmeszerűen – őrizte magában a viszonzatlan szerelmet, bár ez a szerelem időről időre haraggá, sőt gyűlöletté változott. Plátói szerelme távolléte alatt Berlioz megismerte a szerelmet közelebbről is, de csalódás érte, bosszú, harag és öngyilkossági gondolatok vegyültek lelkébe. Amikor azonban megtudta, hogy Miss Smithson visszatért Párizsba, jegyet küldött neki, és a nő el is ment a hangversenyre, az átdolgozott Fantasztikus szimfónia előadására. Berlioz szerelme újra fellobbant iránta, és 1833 októberében feleségül vette az akkorra már népszerűségéből jócskán vesztett színésznőt.
A Fantasztikus szimfónia megírásának gondolata, annak túlságosan is romantikus programja, már korábban, szerelmi viharai előtt is foglalkoztatta Berliozt. A szerelmen kívüli másik, és zenei szempontból kétségkívül fontosabb indítéka, Beethoven iránti bámulata volt. „Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta” – jelentette ki Berlioz a műve kapcsán, és ezzel arra utalt, hogy ő valóban a Beethoven kijelölte úton haladt, olyan szimfóniát írt, amely egységes mű.
A szimfóniát 1830-ban mutatták be Párizsban. A korabeli közönség elismeréssel, a kritika visszafogott dicsérettel fogadta a Fantasztikus szimfóniát; újszerű formái és szokatlan hangzása meglepetést keltettek az akkori zeneértők körében. Azóta azonban a hangversenyek népszerű darabjává vált világszerte, hangfelvételek sora jelent meg róla a legnevesebb karmesterek és szimfonikus zenekarok közreműködésével.
A felvétel 2020. február 1-jén készült a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a BDZ és a Müpa közös bérlet-sorozatának részeként. Online közvetítésünk kiegészül Hollerung Gábor Megérthető zene – magyarázataival, melyeket kifejezetten az online közvetítés kedvéért foglalt össze és rögzített a BDZ karmestere.
