Rossini Olasz nő Algírban címû operáját Velencében, a San Benedetto színházban mutatták be, 1813-ban. Itt a fokozást már a lassú bevezetés során alkalmazza Rossini, majd a gyors tételben nagyobb formai egységre törekedve csipke-finom és elragadóan szellemes zenei anyagába nagyszabású crescendót épít, jóval szervesebben és egységesebben, mint korábbi nyitányainál. Hangszerelése is áttörtebbé válik; a zenekar egyes hangszerei olykor rövid szólókkal szerepelnek. A befejezés itt is a ragyogó C-dúr hangzás harsogó diadalát zengi. Mozart 1778-ban, Párizsban ismerkedett meg Johann Samuel Schröter op. 3-as zongoraversenyével, ahol a zongorát nem egy zenekar, hanem egy vonósnégyes kísérte. További Schröter alkotásokat is megismerve Mozartot annyira elbűvölte a szerző műveinek szépsége, hogy egyes darabjaihoz még kadenciát is írt. Hogy az 1782-83-as években, amikor Mozart megírta első három „bécsi” zongoraversenyét (K 413 F-dúr, K 414 A-dúr, K 415 Cdúr), a schröteri ideált követte-e, nem tudni; mindenesetre e három versenyműben kétféle lehetõséget kínál a darabok bemutatására: vonósnégyessel, illetve vonószenekarral.

A sorozat harmadik és egyben legtündöklőbb, mégis leghagyományosabb darabja, a ma este hallható C-dúr zongoraverseny esetében még trombiták és timpani is társul az előadói apparátushoz, bár önálló szerephez nem igazán jutnak a versenyműben. E három darabjával Mozart végre eltalálta a bécsiek ízlését: „a koncertek a nehéz és a könnyű határán mozognak; helyenként csak a zeneértők számára követhetőek, ám a zeneileg kevésbé kiműveltek is szeretni fogják, anélkül, hogy tudnák, miért…“ – írta Mozart édesapjának 1783-ban. A ma este felhangzó C-dúr zongoraversenyt, melynek utolsó, játékos tételében már Papageno 6/8-os témáját is előrevetíti a szerző, Kocsis Zoltán előadásában és vezényletével hallhatják.

Rachmaninov II. szimfóniája, az első tétel egy részének kivételével, Drezdában keletkezett. Rachmaninov családjával együtt költözött ide 1906 novemberében. Így távolról szemlélhette a zűrzavaros orosz belpolitikai helyzetet, és itt végre megszabadult megterhelő, energiáit felemésztő opera-karmesteri feladataitól is. A család kényelmes lakást bérelt, és Rachmaninov ideje legnagyobb részét végre a komponálásnak szentelhette.

A bemutató mindkét helyszínén a szerző vezényelt, a mű szép sikert aratott, bár az előadás korántsem volt tökéletes. Rachmaninov a saját maga által előírt tempóknál némileg lassabban vezényelt, és ragaszkodott az elsõ tétel expozíciójának megismétléséhez. Így a darab előadása több mint egy óráig tartott. Évekkel később a szerző, praktikus szempontok által vezérelve, de korántsem jókedvében, megrövidítette a mûvet, de szerencsére ez a változat nem gyökeresedett meg a repertoárban. Ami pedig az ismétlést illeti, napjaink karmesterei általában eltekintenek tõle.