Énekel az ország – délelőtti koncert

Évről évre az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is több száz kórusénekes gyűlik össze, hogy hosszú felkészülést és egy intenzív kórushétvégét követően a zeneirodalom legjelentősebb alkotásait szólaltassák meg Hollerung Gábor vezetésével. A kezdeményezést az éneklés iránti szenvedély vezérli, mely olyan fontos szerepet tölt be az amatőr kórusok életében, hogy még a pandémia alatt is meg tudott valósulni. Idén negyven éves ez a kezdeményezés, az ünnepi alkalomból a már hagyományos Orff: Carmina Burana mellett Petrovics Emil Lysistrate című vígoperáját adjuk elő.

Petrovics: Lysistraté
Az egyfelvonásos, kb. 50 perces vígoperának három szereplője van: Lüszisztraté (szoprán), valamint a női kar és a férfi kar vezetője (koloratúrszoprán, illetve tenor). Athénban járunk, a peloponnészoszi háború idején. A férfiak szörnyű háborút indítottak, ami elsősorban az athéni nőket viseli meg. A nők esküt is tesznek, hogy addig nem élnek házaséletet férjükkel, amíg azok be nem fejezik a háborút. A férfiak ettől persze nagyon szenvednek, verekedés tör ki, majd a nők elfoglalják a fellegvárat. Később már a nők is érzik a férfiak hiányát, férfiért imádkoznak, s énekelnek egy kuplét a női nem természetéről. Végül megszületik a béke, s helyreáll a szerelem egysége is. Lüszisztraté, a „csatabontó”, diadalmasan vonul be, s az opera a szerelem magasztalásával ér véget.
A Lysistrate – az ókori görög dráma természetéből is adódóan – inkább drámai oratórium, mint hagyományos opera, központi szerepe van benne a kórusnak. A zene igen sokszínű: himnikus és szatirikus hangvétel, neoklasszikus, jazzes és musical jellegű részletek is találhatók benne.

Orff: Carmina Burana
Hangversenyünk második részében Carl Orff 1937-ben Frankfurtban bemutatott és máig töretlen népszerűségnek örvendő szcenikus kantátáját mutatjuk be. Izgalmas zenei barbarizmusával a Carmina Burana Stravinsky nyomdokán haladva kalauzolja a hallgatót a Benediktbeuren kolostorában a 19. században fellelt középkori német kódex carpe diem szellemiségű, hol moralizáló, hol gyengéd, hol tréfás, hol lírai, sokszor a trágárságig vaskos, egyenesen pajzán diákdalainak forgandó szerencsét és múló szerelmet hirdető világába.
Orff a bőséges anyagból mottóként a szerencse forgandóságáról szóló költeményt választotta (O Fortuna). A kantátaszerű kompozíció ezután a tavasz ébredéséről, és a tavaszi réten önfeledten játszó fiatalokról szóló versekkel folytatódik. A második rész alcíme: In taberna – A kocsmában. Megjelenik a képzeletbeli színpadon a részeg pap (a rövid tétel valóságos gregorián-paródia), majd mulatságos felsorolás kezdődik, kik, hogyan isznak (Weöres Sándor halhatatlan fordításában a záró sorok: „iszik száz és iszik ezer/ egész világ nyakal, vedel”). A harmadik rész a szerelemről szól, olykor pikáns, erotikus sorokkal. Végül visszatér a mottó, az „O Fortuna”.

Carl Orff: Carmina Burana – A jövő hangjai

Idén ünnepli negyvenedik jubileumát az Énekel az ország kezdeményezés, mely 1986-ban, akkori budapesti középiskolák összefogásával született. Bánhidi Brigitta, az Énekel az ország egyik lelkes tagja javaslatára Hollerung Gábor úgy gondolta, hogy valóban újra meg kell szólítani a középiskolás korosztályt, ezért életre hívta a Voices of Future – A jövő hangjai rendezvényt, ahol a fiatalok együtt élhetik át a közös éneklés örömét és erejét. Ahogy negyven évvel ezelőtt, most is Orff ikonikus művét, a Carmina Burana-t tűzzük műsorra, remek közreműködők részvételével.

HÄNDEL-MARATON: a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen

Nagyszabású oratóriumok és szívbemarkoló operák komponistája, aki amellett, hogy ragyogó muzsikus volt, tehetséges üzletember hírében is állt. Georg Friedrich Händel születésének 340. évfordulójára emlékezik a zenei világ 2025-ben. Gazdag életművéből színpompás keresztmetszetet kaphatunk a Müpa februári maratonján, sőt ennél is többet, hiszen soha ennyi régizene-együttes nem lépett még fel egyetlen nap alatt az intézmény falai között. A barokk mester zenéje az egész épületet betölti majd: nemcsak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban hallgathatjuk műveit, de tablókiállítás (Előcsarnok), zeneakadémisták koncertjei (Üvegterem) és koncertfilm-vetítések (Előadóterem) is megidézik Händel magával ragadó világát.

Rendező: Müpa

Egy protestáns miséje

A zenetörténet egyik legjelentősebb alkotása, amelyet Johann Sebastian Bach valójában sohasem tervezett megírni. Különös, hogy a protestáns zeneszerző egyetlen teljes latin nyelvű misét komponált – a feltételezések szerint megrendelésre. Bach nem írt operát, azonban oratorikus alkotásaiban a színpadi dramaturgia érezhetően jelen van, ahogyan ebben a latin misében is. A kompozícióban találkozhatunk az emberi lét sorfordulóival, életünk megsemmisítő és mennybe emelő pillanataival, amelyekből elképesztő drámai ívet hoz létre a szerző.

GAMER SYMPHONY ACOUSTIC

A Budafoki Dohnányi Zenekar látványos Game Music Show-ján a legnépszerűbb, ikonikus videójátékok zenéivel, tánccal és lenyűgöző látványvilággal várja a gamereket és az izgalmas szimfonikus zenére nyitott közönséget.

A látványos koncertshow-n a legnépszerűbb, mára már kultikussá vált korai videójátékzenék mellett a mai, ikonikus játékok zenéi is felcsendülnek, pazar, az eredeti videójátékok hangulatát idéző látvánnyal, táncprodukcióval.

Jelen koncert az MVM Dome-ban tartott Gamer Symphony legjobb számai közül válogat. A koncert különlegessége, hogy a hangversenyterem adottságaihoz igazodva akusztikus formában szólalnak meg a legnagyobb gamer zenék.

A BDZ Kamaraműhely évindító koncertje

A BDZ Kamaraműhely az ország egyik leginnovatívabb kamaraegyüttese, melynek tagjait a Budafoki Dohnányi Zenekar művészei alkotják. Különleges hangszer-összeállításának, és hangszereléseiknek köszönhetően a zenetörténet teljes palettáját képesek megszólaltatni, legyen szó eredetileg szólóhangszerre, bármilyen kamaraformációra, vagy akár szimfonikus zenekarra komponált műről.
Január 6-i évindító koncertjükön változatos zenei korok virtuóz műveiből válogatnak.

DUNAHARASZTI ÚJÉVI KONCERT

Ha új év, ha január, akkor újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral – január 12-én ezúttal Dunaharasztin, a Sportcsarnokban.
A BDZ január eleji fergeteges hangversenyeinek műsora minden alkalommal meglepetés. Most Dunaharasztin számíthat egyedülálló zenei humorra, virtuozitásra, magával ragadó karmesteri konferálásra, világszínvonalú újévi köszöntésre a közönség.

ÚJÉVI KONCERT RÁADÁS

Ha új év, ha január, akkor újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral a Müpában! Régi hagyomány zenekarunk életében a január eleji fergeteges hangverseny, amelynek műsora minden alkalommal meglepetés. Közönségünk már tudja, hogy érdemes minél előbb megváltania jegyét egészen egyedülálló hangversenyünkre, hiszen hónapokkal korábban megtelik a nézőtér. Aki egyszer már járt Újévi koncertünkön, nagy valószínűséggel újra odavágyik, mert már tudja, hogy egyedülálló zenei humorra, virtuozitásra, magával ragadó karmesteri konferálásra, világszínvonalú újévi köszöntésre számíthat.

CORPUS HARSONA KVARTETT

A 2001-ben alakult Corpus Harsona Kvartett eddigi fennállása alatt négy nemzetközi versenygyőzelemmel büszkélkedhet. Háromszor jutalmazták az együttest a számukra írott és bemutatott művekért Artisjus díjjal. Mostani koncertjükön is ezekből a szerzeményekből válogatnak.
A kvartett fő szponzora az angliai Michael Rath hangszerkészítő manufaktúra. A Corpus Kvartettet 2024-ben a Kulturális és Innovációs Minisztérium Liszt Ferenc-díjjal tüntette ki.

A programra a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

ÚJÉVI KONCERT

Ha új év, ha január, akkor újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral a Müpában! Régi hagyomány zenekarunk életében a január eleji fergeteges hangverseny, amelynek műsora minden alkalommal meglepetés. Közönségünk már tudja, hogy érdemes minél előbb megváltania jegyét egészen egyedülálló hangversenyünkre, hiszen hónapokkal korábban megtelik a nézőtér. Aki egyszer már járt Újévi koncertünkön, nagy valószínűséggel újra odavágyik, mert már tudja, hogy egyedülálló zenei humorra, virtuozitásra, magával ragadó karmesteri konferálásra, világszínvonalú újévi köszöntésre számíthat.