WEINER/WOLF/RACHMANINOV/ BALOG/WERNER

A Kossuth-díjas Weiner Leó Szerenád című művét 1906-ban, zeneakadémiai tanulmányai befejeztével írta. A magyaros hangú darabot a kortársak egyhangú elismeréssel fogadták. Csáth Géza író, kritikus ily módon méltatta a szerzőt és a kompozíciót:
„A filharmonikusok mai, ötödik hangversenyének elsőrangú érdekessége egy fiatal és nagytehetségű magyar zeneszerzőnek diadalmas bemutatkozása volt. Weiner Leónak Magyar szerenádját adták elő. (…) Igen, a várva várt magyar szimfonikus érkezett meg vele. (…) Amit ez a huszonkét éves cingár fiú a magyar ritmusokkal cselekszik, maga is kész bizonyítéka annak, hogy ő az, aki még sokat fog cselekedni nemzeti műzenénk továbbfejlesztése körül.”

Fürge rókalábak helyett virtuóz ujjak következnek hangversenyünk folytatásaként. Wolf Péter, Fényes Szabolcs- és Erkel-díjas zeneszerző sokoldalú alkotói pályát tudhat maga mögött, egyaránt ír könnyűés komolyzenei műveket is. Zongoraversenyében Balog József zongoraművész működik közre, aki a Budafoki Dohnányi Zenekar visszatérő vendége. A számtalan díjat nyert fiatal muzsikus a világ leghíresebb koncerttermeiben lépett már fel, az amsterdami Concertgebouw, a londoni Kensington Palace vagy a bécsi Konzerthaus közönsége után most a Klauzál Házba látogatókat kápráztatja el briliáns technikai tudásával, zenei érzékenységével és egyedi, kísérletező értelmezésmódjával.
Rachmaninov életenének utolsó műve a Szimfonikus táncok halála előtt három évvel készült el. A műről nyilatkozta a szerző, hogy „Csak Táncoknak kellett volna elnevezni, de attól féltem, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy jazz-zenekar számára írtam tánczenét.” A Rapszódia egy Paganini-témára művéhez hasonlóan ezt is megmutatta Michel Fokin koreográfusnak egy balett-produkció reményében. A mester lelkesedett is az ügyben, ám 1942 augusztusában bekövetkezett halálával Rachmaninov elvesztett egy jóbarátot és egy nagy sikerű balett lehetőségét. A három tételes alkotás mintegy összegzése eddigi életművének, megjelennek benne korábbi kompozíciók dallamai, úgy mint az óriásit bukott I. szimfónia vagy az utolsó tételben az Éjszakai áhítat.
A fináléban emellett felcsendülnek az orosz ortodox liturgia hangjai és a Dies Irae is. Talán sejtette, hogy ez lesz az utolsó műve, a kézirat végére ennyit írt: „Köszönöm, Uram.”

A SZERELEM ARCAI -3

A szerelem arcait bemutató sorozat harmadik estjén két olyan alkotást tűzünk műsorra, amely bizonyára igazi csemegének számít a hangverseny-látogató számára. Carl Orff neve rendre a Carmina burana szerzőjeként jelenik meg koncertplakátokon, pedig Trionfi című triptichonjának másik két mű is része. Ezek egyike az 1943-ban befejezett, főleg Catullus szerelmes verseire írt kantáta. Érdekessége, hogy a kórust és az énekes szólistákat négy zongorából, valamint kizárólag ütőhangszeresekből álló együttes kíséri. Az is érdekes – sőt valójában érthetetlen –, hogy a Catulli carmina semmivel sem roszszabb zene, mint a Carmina burana, mégis ritkán szólal meg hangversenyteremben.
Petrovics Emil 1962-ben keletkezett, majd kilenc évvel később átdolgozott egyfelvonásos operája Arisztophanész vígjátékából íródott – eredetileg musicalnek.
Az esten elhangzó mindkét mű élvezetes hallgatnivaló, az előadók ezúttal egy szintén nagyhírű társulattal szövetkeznek, hogy felejthetetlen élményben
részesítsék azokat, akik készek részt venni ebben a kalandban. A Kossuth-díjas Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett álmodott grandiózus táncés látványvilágot Orff művéhez, amit a Talamba
Ütőegyüttes közreműködése tesz még felejthetetlenebbé.

BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENY NYITÓHANGVERSENYE

Mendelssohn: II. szimfónia (Lobgesang)

 

 

CLASSICAL DISCOVERIES 3

A szövegkönyvíró túl terjengősre vette az Idomeneo librettóját, Mozart terjedelmes részeket vagdosott ki belőle, a szövegkönyvíró ezt nehezményezvén úgy vélte, a Hamlet-monológok is hosszúak,
mégis nagy sikernek örvendenek, erre Mozart közölte, hogy azokra is ráférne egy kis rövidítés. A sorban a címszerepet éneklő Anton Raaff következett, aki nem volt hajlandó túl mély vagy túl magas hangokat megszólaltatni és a szerző szerint „olyan volt, mint egy szobor”. A többi énekes a magánhangzókat kifogásolta, különösen a sok „i” hangot. Az 1781-es bemutató aztán nagy sikert aratott
és a szerző egyik főművének tartotta. Mozart rajongott a színházért, egy színpadi kísérőzenét is írt Tobias Philipp von Gebler: Thamos, Egyiptom királya c. drámájához. A mű egyes jeleneteinek hangulati aláfestése, mint egy szótár, ad kulcsot kezünkbe a mester zenéjének megértéséhez.
Beethoven kedvenc Mozart-zongoraversenyében Malcolm Bilson működik közre fortepianon. A historikus előadásmód élő legendája, a fortepiano mestere, akiről még egy aszteroidát is elneveztek –
„7387 Malbil”–, a Zeneakadémián tanulók számára sem ismeretlen, többször tartott mesterkurzusokat a Régizene tanszék hallgatóinak. Hangszere, a fortepiano a mai zongora közvetlen őse, 1700-ban született Bartolomeo Cristofori kezei között, Haydn, Mozart és a korai Beethoven erre írta zongoradarabjait. A csembaló és clavichord átalakításával olyan zeneszerszám született, amelyen csupán az ujjak ütési erejével lehet, mindenféle állítgatás nélkül, hangosan (forte) és halkan (piano) játszani.
Haydn egyik legismertebb műve a 88. számú G-dúr szimfónia, habár becenévvel ezt nem látták el, mint sok másik társát. A szimfóniát Johann Tost hegedűművésznek – és mint később kiderült, erkölcstelen gazfickónak – ajánlotta. A kiadók felkutatásával megbízott muzsikus nemhogy nem fizetett Haydn-nak a kiadásokért, és jogtalanul kiadatta más műveit is, hanem még más zeneszerzők műveit is Haydn neve alatt árusította. A négy tételes műben találunk meglepetéseket, például a második lassú tételben felbukkanó trombiták és üstdob, de ez a fricska nem volt idegen a mestertől, gondoljunk csak a szintén G-dúr „Üstdob”-szimfónia második tételére.

VAJDA/SCHOENFIELD/GRIEG

Vajda János Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus. A Dohnányi Zenekar nagy szeretettel és gyakran tűzi műsorára műveit. A koncerten felhangzó Sinfonia, ma non troppo – azaz  Szimfónia, de nem nagyon…– a Miskolci Operafesztivál 10 éves jubileumára íródott. A hagyományos szimfóniák menetrendjét követi, de az egyes tételek rövidebbek. Sziporkázó zenei megoldások, szellemes hangszerelés jellemzi oly sok műve mellett ezt a darabot is.
„Olyan zenét szerettem volna írni – és szeretek általában –, amit rajtam kívül mások is szívesen meghallgatnak, és miután meghallgatták, nem megy el az életkedvük tőle. Az én zenémben van  harmónia, és van dallam is.” – nyilatkozik róla a szerző.
Paul Schoenfield 1947-es születésű amerikai zeneszerző, előszeretettel kombinálja a népzenét és a jazzt klasszikus zenével, melybe atonalitást is vegyít. Four Parables – magyarra fordítva Négy példázat – című 1983-ban debütált zongoraversenye négy tételből áll, melyek négy élethelyzetet zenésítenek meg. A tételcímek „Barangolás, amíg a hentes levág minket”, „Szenilitás útja”, „Elégia” és „Kutyamennyország” mind azt sejtetik, hogy nem hétköznapi zenét hallanak majd a koncertre látogatók.
Edward Grieg valószínűleg nem gondolta, hogy Ibsen Peer Gynt című művéhez írt kísérőzenéje a hívásvárakoztatási zenék toplistájának élére kerül, de bizonyára nem is ez volt a célja vele. A drámai költemény szerzője maga kérte fel Grieg-et a megzenésítésre. A muzsikus egy zenei kép-gyűjteményt alkotott, melyből később két zenekari szvit is készült. Erős nyomásra, rövid idő alatt kellett elkészítenie ezeket, így sok reménye nem volt benne, mégis hatalmas lelkesedéssel fogadta a közönség. A teljes zene legjobb dallamait tartalmazó szvitek népszerűbbek lettek, mint a teljes kísérőzene. A leghíresebb dallamok a Reggeli hangulat, Anitra tánca, A hegyi király csarnokában vagy a Solvejg dala mind felcsendülnek a Zeneakadémián.
A hangversenyen a Dohnányi Zenekar állandó vendége és a Tom és Jerry rajzfilmek nagy sikerű „szinkronizálója”, Oravecz György zongorázik.

ZENEÉRTŐ LESZEK – A VONÓS CSALÁD

Bemutatkozik a hegedű, a brácsa, a gordonka és a nagybőgő.

MEGÉRTHETŐ JUNIOR

Prokofjev: Péter és a farkas

COPLAND/PUCCINI/CRUSELL/LUTOSLAWSKI

A Budafoki Hangversenyesték márciusi koncertjén négy művet hallhatunk, melyeket a klarinétművész és karmester Jan Jakub Bokun vezényel.
A koncert egy ütős rézfúvós parádéval indul, Aaron Copland amerikai szerző Eugene Goossens karmester kérésére írta 1942-ben a Fanfare for a Common Man című művét, melynek címét Henry A Wallace a „Hétköznapi ember évszázadának” hajnalán mondott beszéde inspirált. Eredetileg katonáknak, tengerészeknek, pilótáknak dedikált fanfár végül az egyszerű halandóknak lett címezve és az adóbevallás időszakában debütált, az adóbevalló emberek lelkiállapotát lefestve. A mű Bob Dylan koncertjein kívül színesítette a Csónakok világa televíziós műsort, az Egyesült Államok tengerészetének toborzó kampányát, még űrsiklóra is feljutott, mint a legénységet ébresztő zene, de megihlette például a montreáli metrót is, melynek egyik kocsijának motorja az állomás  elhagyásakor a fanfár kezdőhangjaival kápráztatja el az utazóközönséget és a metróvezetőt.
A hangverseny folytatásában egy másik hangszercsalád, a vonósok szólalnak meg, vonósnégyesként Puccini Krizantémok című művében. A szerző ezt a rövid, ámde annál érzelemgazdagabb elégiát
Aosta hercegének – az első olasz király második fiának, aki három évig spanyol király is volt – halála alkalmából írta.
A finnországi Uusikaupunkiban született Bernhard Henrik Crusell a Sibelius előtti időszak legnagyobb finn zeneszerzője volt, annak ellenére, hogy élete nagy részét Svédországban töltötte. Negyven évig volt a Királyi Udvari Zenekar vezető klarinétosa, mely időszak alatt számos verseny- és kamaraművet, férfikari műveket, dalokat és különféle átdolgozásokat írt, utóbbiakat egy általa vezényelt katonazenekar számára. A hangversenyen második klarinétversenye szólal meg, melyben közreműködik a szintén finnországi kötődésű kiváló klarinétművész, Rajnai Csaba, aki Sopronból jutott a Kymi Sinfonietta zenekar szólamvezetői posztjáig.
Végül elhangzik a lengyel zeneszerző Witold Lutosławski 1950-54ig írt Concerto-ja. A három tételes művet fenyegető hangvételű 9/8-os ütő-ostinato vezeti be, mely még – Brahms most ugorja át ezt a részt, ha véletlen olvassa, de – Brahms Első szimfóniájának nyitányánál is félelmetesebb. A kelet-európai avantgárd UNESCO-díjas képviselőjének ez a mű nyitotta meg az utat nyugatra és tette ismertté.

MEGÉRTHETŐ ZENE – SZÉKELY MIHÁLY

Székely Mihály kétségkívül a XX. századi magyar opera legnagyobb alakja, egy évszázados hangfenomén. Leghíresebb szerepe nem véletlenül Mozart Varázsfuvolájának Sarastro-ja. Hangversenyünk opera-keresztmetszetében bemutatjuk a daljáték főbb szereplőit, valamint hallgatóink bepillantást nyerhetnek a zenemű szabadkőművességihlette, titokzatos világába.

LAJKÓ FÉLIX – MARATON

Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene egyveleg. A hegedűs zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges  érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, neki pedig nem marad más hátra, mint hogy negyvenedik születésnapja apropóján megrendezett, Lajkó Félix-maraton című, határon innen és túl megtartott koncertjei megkoronázásaként, a Müpában két nap alatt három koncerten bemutassa, lezárja vagy újrakezdje mindazon zenei gondolatokat, melyek az eddigiek során éltették. Teszi ezt olyan kiválóságok közreműködésével, akik társai, partnerei voltak/lesznek pályafutásának.