MEGÉRTHETŐ ZENE – KERTÉSZ ISTVÁN

Kertész István az egyik legnagyobb magyar karmester, a világháború utáni magyar zene egyik legjelentősebb propagátora, aki bármilyen stílusban otthonosan mozgott. Rossini Stabat mater interpretációját egy egyedülálló felvétel őrzi, mely monumentális tablókban jeleníti meg Jacopone da Todi szövegét.

A SZERELEM ARCAI – 1

AZ EGZOTIKUS

A szerelem kimeríthetetlen témájával számtalan zenemű áll kapcsolatban. Zenekarunk és a MÜPA közös sorozatában a társművészeteket is segítségül hívva a szerelem különböző megnyilvánulásait mutatjuk be. Az első hangverseny a szerelemben rejlő egzotikumot mutatja be. A modern nyugati civilizációt a keleti lélek mély szimbolikájával szembeállító csodálatos mandarint, Bernstein etnikai környezetben játszódó Rómeó és Júlia történetét, valamint a levantei kultúrában is ismert Árgyélus királyfi történetét a mindhárom témában megjelenő egzotikum kapcsolja össze. Bartók Béla különleges miliőbe helyezett szerelmi története Bozsik Yvette ez alkalomra felújított koreográfiájával és kiváló társulata közreműködésével elevenedik meg. Dubrovay László Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából íródott mesemegzenésítésének előadását pedig Cakó Ferenc homokanimációi teszik különlegessé.

ZENEÉRTŐ LESZEK – ISMERKEDÉS A BILLENTYŰS ÉS A PENGETŐS HANGSZEREKKEL

Bemutatkozik a zongora, a harmonika, a hárfa és a gitár.

MEGÉRTHETŐ JUNIOR – CSODÁS ZENÉK MESEORSZÁGBÓL

A Budafok Big Band műsora

WAGNER/MENDELSSOHN/BEETHOVEN/ ERTÜNGEALP

Siegfried című operájának néhány motívumát dolgozta fel Wagner ma este elsőként felcsendülő zenekari művében, amelyet 1870-ben a maga Siegfriedjének, fiának születésekor írt. A zenemű voltaképpen szerenád Cosima asszonyhoz, aki a családi boldogság régóta áhított idilljével ajándékozta meg svájci, Triebschen-beli otthonában a zeneszerzőt.
A kis zenekarra hangszerelt darabot házuk kertjében, Cosima ablaka alatt játszatta el meglepetésként.
A szerenádot követően egy csodálatos kórusmű hallható. Felix Mendelssohn-Bartholdy nemcsak újrafelfedezője és népszerűsítője volt Johann Sebastian Bach műveinek, hanem példaképként is tekintett nagy lipcsei elődjére. Kórusműveiben, oratorikus alkotásaiban egyértelműen tükröződnek a protestáns egyházzene hatásai. A 42. zsoltár (Mint a szép hűvös patakra…) Luther által fordított német szövegét 1837-38-ban zenésítette meg. Az est második részében felcsendülő III. szimfóniát Beethoven 1803-ban, mintegy fél év alatt írta,
melynek ihletője köztudomásúan Napóleon személyisége volt. 1798-ban a zeneszerző megismerkedett a Bécsben tartózkodó Bernadotte tábornokkal, aki már akkor rábeszélte, írjon egy zeneművet Bonaparte konzul dicsőítésére. Beethoven maga is sokra tartotta Bonapartét, akiben a szabadság eszméjének megtestesítőjét látta. Harmadik
szimfóniájában egy kiemelkedő egyéniség jellemét rajzolta meg, és a művet Bonapartéról nevezte el.Amikor azonban Bonaparte császár lett, Beethoven keserűségében eltépte a partitúra címlapját, amelyen Bonaparte neve állott. A mű 1806-ban megjelent első kiadásának címlapja már így szólt: „Sinfonia eroica… composta per festeggiare il sovvenire di un grand’Uomo…” (Hősi szimfónia… egy nagy ember emlékének megünneplésére…) A zenemű azonban túlélte ihletőjét, és mindegy is, kiről mintázta hősét a szerző: a zeneműben egy Hős küzdelme, bukása és megdicsőülése, főként pedig magatartásának erkölcsi nagysága tárul a hallgató elé.

MEGÉRTHETŐ ZENE – FISCHER ANNIE

A magyar zene világpolgárai az alcíme az idei sorozatunknak, mert ezt az évadot a magyar zenei élet nagyságainak ajánljuk. Az első előadásunkon Fischer Anniera emlékezünk, aki a XX. századi magyar zenei élet egyik kiemelkedő személyisége volt.
Neve szorosan összeforrt Bartók III. zongoraversenyével, mely Bartók egy tipikusan „női” versenyműve. A szerző életének záró műve egy csodálatos megtisztulás. Kezdő tételének éjszaka zenéi csodálatos madárhanggá szelídülnek, a kivételesen lassú második tétel egy korál dallam áhítatos megszólalása, míg a záró tétel egy kirobbanó hangulatú tánctétel.

CLASSICAL DISCOVERIES 1

Hangszercsodák, sztárvendégek, remekművek az alcíme zenekarunk új sorozatának, mely nem egyszerűen a klasszika korszakának zenéjét mutatja be,
hanem célja, hogy a közönség a korszak rég elfeledett, mégis különleges hangszereit is megismerheti.
A mai hangversenyen a klasszika korát és szellemiségét járjuk körbe. Brahms zenéje tisztelgés egy nagy klasszikus, Joseph Haydn, előtt. Oly módon, hogy zenei asszociációs játékba kezd a Haydn-téma kapcsán, mintegy ürügyet találva arra, hogy elmondhasson mindent arról, hogy mi mindent köszönhet a klasszika zenéjének. Mozart koncertáriái a klasszika irodalmának legkiemelkedőbb és legvirtuózabb vokális teljesítményei, amelyekben a szólista mindent megmutathat abból, amiért a klasszikát imádják világ szerte. Az 1808-ban kiadott magyar táncok a klasszika egy rég elveszett arcának az újra felfedezése, ahol már szólt a csárdás a nép körében. Csajkovszkij Mozart előtt tiszteleg a zenekari szvitjében, de az ő tisztelgése szorosabb a kiinduló ponthoz, mint Brahmsé. Négy eredeti Mozart tételt hangszerel meg, ám úgy, hogy a hallgató végig azon gondolkodik, hogy „ezt most Csajkovszkij, vagy Mozart írta?” Ezzel a technikával ugyanaz előtt a bravúr előtt tiszteleg, ahogy Mozart írta át Händel Messiását.

CSAJKOVSZKIJ/HOLLÓS/BRAHMS/ SHAROVSKY

Évadunk első bérleti hangversenye egyfajta leg-ek koncertje is lehetne. Csajkovszkij Francesca da Rimini c. szimfonikus fantáziája Dante Isteni színjátékának talán legszívszorítóbb szerelmi történetét mutatja be.
Ezt követi Hollós Máté Prelude to Peace c. művének legelső előadása, azaz ősbemutatója, a zenei élet egyik legismertebb brácsásával, Rivka Golanival, akit a sajtó a „brácsa királynőjének” nevez, és akit a BBC Magazine a valaha élt 200 legjobb hangszeres közé választott. A kettősversenyben partnere Virág Emese lesz, aki a kortárs zene egyik legavatottabb képviselője. A zenemű Rivka Golani felkérésére és az általa megjelölt szólóhangszer-párra és szimfonikus zenekarra íródott, és a háborúról szól. „Nem programzene-szerűen, semmiféle konkrét helyszínre vagy eseményre sem utalva, még holmi csatajelenetet is mellőzve inkább afféle békére vágyakozásként. A mélyhegedű és a zongora egymáshoz nem simuló hangszerek, így nemcsak a zenekarral, hanem sokszor egymással is szemben állnak. Az első tételben azonban szerepel egy utalás az 1983-ban Rivka Golani számára írt Ének, hajolj ki ajkamon szólódarabra, miként egy a másik szólista, Virág Emese számára  komponált dalra is, s ezek motivikája összekapcsolja a két szólóhangszer „éneklését”. Miként a kétbrácsás versenynél, az új darabnál is kérte Rivka Golani, hogy a zenekaros tételek
közé a két szólistának intermezzót írjak. A cím csak az alliteráció kedvéért angol, de remélem, bárki, aki hallja, lelkében a békéhez szóló előjátékként éli meg a kompozíciót.”
Az est zárószáma Brahms egyik talán legderűsebb zeneműve: A műből valóban élet és erő árad, kedély és kellem, ellentmondva mindazoknak, akik a szerzőt komor és tépelődő hangulatú művei alapján egyoldalúan ítélik meg.

ONLINE KÖZVETÍTÉS! Zenedoboz – Régi korok szórakoztató zenéje

27. rész
RÉGI KOROK SZÓRAKOZTATÓ ZENÉJE

A 19-20. századra kettévált a „komoly” és a szórakoztató zene, ekkor már nem feltétlenül ugyanazok a szerzők írják ezeket a darabokat. De ahogy a Zenedoboz RÉGI KOROK SZÓRAKOZTATÓ ZENÉJE című epizódjában Hollerung Gábortól megtudhatjuk, a szórakoztató zenék sokáig a legnagyobb szerzők tollából születtek. Megismerkedhetünk a legfontosabb tánczenékkel; a menüettel, a keringővel, a verbunkossal.

AZ EPIZÓDBAN ELHANGZIK:

Händel: Tűzijáték – Menüett
J. Strauss: Császárkeringő
Mozart: Egy kis éji zene – III. tétel
Haydn: Rondo all’ongherese
Erkel: Ünnepi nyitány

KÖZREMŰKÖDIK:

Viniczai Éva – hegedű
Tóth Mariann – zongora
Helecz Dániel – cselló
Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor

Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája epizódonként egy-egy zenei témát taglal, felölelve a zenetörténet teljes spektrumát. A tizenkét perces részekből álló előadás-sorozat negyven epizódon keresztül, akár tízéves kortól élvezhető, színes, változatos módon avatja be nézőit a zene teljességébe.

A sorozatról további információkat itt talál:
https://bdz.hu/zenedoboz/

ONLINE KÖZVETÍTÉS! Zenedoboz – Cigányzene

26. rész
CIGÁNYZENE

A cigányzene a magyar és az egész európai zenei kultúra nélkülözhetetlen része. A Zenedoboz CIGÁNYZENE című epizódjában Hollerung Gábor elmeséli, hogy a cigányzenészeknek mindig is volt saját zenei nyelvük, attól függetlenül, Európa mely részéről származnak. Az epizódból megtudhatjuk, mi az alapfelállása egy cigánybandának, mi köti össze a cigányzenét egyéb műfajokkal, különös tekintettel a jazzre, és hogy milyen formában, felállásban jelenik meg ma leginkább a cigányzene a koncertpódiumokon.

AZ EPIZÓDBAN ELHANGZIK:

Autentikus cigányzene
a-moll csárdás
Monti: Csárdás
Hubay Jenő: Hejre Kati!
Improvizáció az „A csitári hegyek alatt” dallamára

KÖZREMŰKÖDIK:

Nemzeti Táncegyüttes
Rajkó Együttes
Roby Lakatos
Berán Gábor
Swing a la Django
Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor

Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája epizódonként egy-egy zenei témát taglal, felölelve a zenetörténet teljes spektrumát. A tizenkét perces részekből álló előadás-sorozat negyven epizódon keresztül, akár tízéves kortól élvezhető, színes, változatos módon avatja be nézőit a zene teljességébe.

A sorozatról további információkat itt talál:
https://bdz.hu/zenedoboz/