Erich Wolfgang Korngold osztrák zeneszerző és karmester, a szimfonikus filmzene műfajának úttörője és egyik legelismertebb mestere Brünnben született 1897-ben. 1934-ben Max Reinhardt Hollywoodba hívja, hogy Szentivánéji álom című filmjéhez alkalmazza Mendelssohn kísérőzenéjét, s ezután Korngold hamarosan szerződést köt a Warner Bros filmgyárral: ő komponálja többek között a Blood kapitány, a Robin Hood, a Koldus és királyfi, a Hét tenger ördöge és a Kings Row című filmek zenéjét.
A Hegedűverseny Korngold ma talán legnépszerűbb műve. A bemutatóra 1947-ben került sor Jascha Heifetz legendás előadásában, a St. Louis-i zenekar kíséretével, hatalmas sikerrel. „A mű, annak ellenére, hogy a fináléban virtuozitást igényel, sok dallamos és lírai részletével mégis inkább egy Caruso, mint egy Paganini számára készült. Szükségtelen hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy olyan valaki adta elő, aki egy személyben Caruso és Paganini is: Jascha Heifetz.” – írta a komponista. A három tételes versenyművet Korngold a saját filmzenéiből vett témákra építette: az 1. tétel kezdőtémájának forrása az Another Down (Másik hajnal, 1937), a második témáé pedig a Juarez (1939). A 2. dus és királyfi egy témáját idézi fel. A Hegedűverseny színpompás, gazdag zenekari hangzásához a népes ütős-csoport (timpani, nagydob, cintányérok, gong, csőharang, harangjáték, vibrafon, xilofon, cseleszta) is hozzájárul. A művet Korngold Alma Mahlernek, a zeneszerző özvegyének ajánlotta.
Mahler 1888-ban írt I. szimfóniájának ösztönzője Jean Paul, romantikus költő A titán című költeménye volt. E költeménynek megfelelően osztotta a zeneszerző művét két részre. Az első rész (az első két tétel) címe: „Az ifjúkor napjaiból, erények, gyümölcsök és tüskék.”
A második rész (harmadik és negyedik tétel) címe „Commedia umana”. A szimfóniát 1889-ben Budapesten mutatták be a Filharmonikusok, Mahler vezényletével. A szimfónia vallomásszerűen személyes hangját azok az utalások teszik még hitelesebbé, amelyek az 1883-ban írt Vándorlegény dalai-hoz fűződnek.
E dalciklus természetélményből fakadó, megkapóan egyszerű és a népdal kevésszavú drámai feszültségét hordozó hangulatvilága hatja át az első tételt, amely a német romantikusok jellegzetes vándorló kedvét és ugyanakkor az otthon iránt érzett nosztalgiáját fejezi ki. A második tétel vaskos humorú scherzója a szilaj népi mulatságok remekmívű
szimfonikus ábrázolása, amit hatásosan egészít ki az álmodozó hangú középrész. A harmadik tételben a zeneszerző eredeti humora csillan meg: a tétel fődallama a közismert „János bácsi keljen fel” kezdetű nótából került a szimfóniába, ebből kerekedik az erdő vadjainak parodisztikus gyászindulója is. Ez a részlet a giccs erőteljes korai kigúnyolása, „A vadász temetése” című egykorú metszet „méltó” kommentárja. A finálé viharos és mozgalmas tabló, a későromantika minden hangszerelésbeli gazdagságát felhasználja. Befejezése egyben visszapillantás is: mielőtt
a zeneszerző búcsút venne, még egyszer felidézi a szimfónia zenei anyagát, majd a tétel nyugtalanul cikázó fényei egyetlen ragyogó ívben hunynak ki.
