A hangverseny első részében Mozart D-dúr zongoraversenyét hallhatják. A mű a köztudatban mint „koronázási zongoraverseny” él; Mozart ugyanis 1790 októberében Frankfurtban, a koronázási ünnepségek alkalmával játszotta. A versenymű az 1784-86-os évek zongoraverseny-sorozatával tart szoros rokonságot. Talán csak a zongoraszerűség nyilatkozik meg fokozottabb mértékben ebben a versenyműben, amelynek mindjárt legelső témáját ebben a szellemben mintázta a zeneszerző. Az első tétel kidolgozása során mintegy kompendiumát adja Mozart mindannak, amit a szólóhangszer ebben a műfajban elért, s maximumát annak, amit a korabeli zongoratechnika nevében megkövetelhetett. A lassú tétel – bár típusával több alkalommal találkoztunk már Mozart Andantéi során – ismét egyedülállónak hat a maga nemében, kristályos nyugalmával, nemességével: olyan, mint egy tiszta vizű, mozdulatlan tó. Ugyancsak kifejezetten zongorára termett a záró rondó témája, de ennek a tételnek megformálásába és kivitelezésébe olyan gondos művészi munkát fektetett a komponista, amely nemcsak a koronázás ünnepi aktusához, de a maga érett korszakának színvonalához is minden tekintetben méltó lehetett. A versenymű a mai estén Fülei Balázs előadásában, a művész saját kadenciájával hangzik el.
Az est második felében felhangzó zenemű Stabat Mater az egyik legtöbbet megzenésített téma a zeneirodalomban. A Jacopone da Todi versére írt szöveget olyan elődök zenésítették meg, mint Pergolesi, Palestrina, Scarlatti, Vivaldi, vagy a későbbiekben Dvorák, Verdi, a magyar zeneirodalomban pedig Karai József vagy Csemiczky Miklós. Rossini tollából egy igazi teátrális mű keletkezett, melyet leginkább a Verdi leghíresebb operájának nevezett Requiemhez hasonlítható ilyen tekintetben. Bár oratorikus műről beszélünk, a mű tele van színpadias, operai gesztusokkal, operaáriákkal.
