A ma esti hangverseny Bartók Béla és Ahn eak-tai, koreai zeneszerző és karmester munkásságának állít emléket.
Ahn eak-tai 110 éve született, 1938-41 között Budapesten élt, 1939-től a zeneakadémia hallgatója volt. zeneszerzést Kodály Zoltántól tanult. A hazai zenei élet más kiválóságai is felfigyeltek rá, így Bartók Béla és Dohnányi Ernő. Velük már első budapesti útja alkalmával találkozott 1936-ban, amikor meghívást kapott, hogy vezényelje a Magyar Rádió szimfonikus zenekarát. A második világháború előtt is többször járt Magyarországon, vendégkarmesterként saját műveit is vezényelt.
Leghíresebb műve a Koreai Fantázia, mely nagyzenekaros, nagykórusos, koreai népzenei motívumokat is tartalmazó szimfonikus mű. A zenemű befejező részébe a művész beépítette az Aegukga-t, a koreai himnusz zenéjét. Ebben szinte kitör a koreai nép szabadságvágya, hazaszeretete és hite, mely túlvezet a tragikus történelmi múlton. Az est szólistája, a 22 éves dél-koreai Mun Taeguk fiatal tehetség, több nemzetközi verseny győztese két éve már fellépett a Zeneakadémián, amikor megnyerte a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyt.
A koreai szerző műve mellett felcsendül a két példakép, Bartók Béla és Dohnányi Ernő egy-egy darabja. Dohnányi Konzertstück című műve, bár egy tételes, azért mégis versenyműnek tekinthető, mely zeneileg mégis három részre tagolható. A hangversenyt Bartók Concertója zárja, melyből a Koreai Fantáziához hasonlóan a szerző hazaszeretete és
honvágy érzése árad.
2016-11-09 - 19:30
Gálakoncertek
KOREAI FANTÁZIA
Leírás
műsor
Dohnányi Ernő: Konzertstück
Ahn Eak-Tai: Koreai Fantázia
Bartók Béla: Concerto zenekarra
előadók
Mun Taeguk – cselló
Vezényel: Hollerung Gábor
2016-11-09 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
KOREAI FANTÁZIA
Hozzáadás a naptárhoz