„Képtelen vagyok arra, hogy virtuózok számára írjak koncertet, így valami mást kell kitalálnom” – írja Schumann 1839-ben menyasszonyának. Ennek oka az lehetett, hogy ő maga is zongoravirtuóznak készült, egy helytelen mechanizmussal megoldani próbált ujjgyakorlat következtében azonban keze mindörökre alkalmatlanná vált a nyilvánosság előtt való zongorázásra.
Rendkívül koncentrált kidolgozásmód jellemzi Schumann egyetlen zongoraversenyét, melyet 1841-ben írt meg. Csaknem valamennyi témája egy tőről fakadt, mégis mindegyik önálló profillal rendelkezik, saját regisztere, hangszerelése, ritmikája van.
A következő szám egy rendhagyó formájú zongoraverseny Schumanntól: a Bevezetés és allegro appassionato című műnek mindössze két tétele van. Az est utolsó műsorszáma a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb zongoraversenye, melyről Brahms tréfásan így nyilatkozott: „…El akarom mesélni, hogy írtam egy egészen kis zongoraversenyt egy egészen kis, gyengéd scherzóval…” A B-dúr zongoraversenyben az érett mester foglalja össze művészi tapasztalatait.
A zongoristának szinte emberfeletti fizikai erővel, állóképességgel kell bírnia, mert csak így szólaltatható meg teltfogású hangzatainak dús tömege, viharzó oktáváinak monumentális áradata. A mű
szimfonikus koncepciójára vall a műfaj történetében szinte páratlan négytételes felépítés. Állítólag – akárcsak a d-moll zongoraversenynél – itt is a második tételt illesztette utoljára a műbe a zeneszerző, miután a meglevő három tételt túlságosan egyszerűnek tartotta!

Schumann: Bevezetés és allegro appassionato
Schumann: a-moll zongoraverseny
Brahms: B-dúr zongoraverseny

Hegedűs Endre – zongora
Vezényel: Werner Gábor