Robert Schumann a romantikus zene rövid életű, ám termékeny zeneszerzője: zongoraművek, dalok, szimfonikus és kamarazenei művek szerepelnek főleg életművében. Az Ouverture, Scherzo és Finale-t élete egyik legtermékenyebb és legboldogabb időszakában, nem sokkal házasságkötése után, 1841-ben vetette papírra. Sinfonietta-nak nevezte el akkor, és mint második szimfóniájaként gondolt a darabra. A szimfóniákra jellemző lassú tétel azonban hiányzik a műből, ezért később átnevezte a művet, amely így nyerte el végső címét: Ouverture, Scherzo, Finale. A darabot néhány év múlva újra átnézte, és a Finale tétel kisebb változtatásaival a mű ekkor nyerte el végleges formáját. S bár lassú bevezetővel indul a Nyitány, allegro-ban folytatódik, amit aztán az élénk tempójú táncos scherzo követ, s végül a főtéma motívumainak visszatérésével egy codával zárul a Finale. Egy diadalmas, erőteljes, áradó romantikus zene élményével ajándékoz meg minket Schumann ezzel a művével.
Vajda János a 20. századi magyar zene egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb zeneszerzője, ráadásul a ma este felcsendülő művének zenekari ősbemutatójának lehetnek szem- és fültanúi. Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus, akinek zenei munkássága a zene számos területére kiterjed: operák, balettek, zenekari és kamarazenekari művek, kórusművek, dalok alkotják eddigi életművét. A Budafoki Dohnányi Zenekar gyakran tűzi műsorára Vajda János darabjait, ezért az idei évadból sem hiányozhatott Vajda mű a koncertműsorból. Ezen az estén a szerző egyik új darabját mutatjuk be, a Vier vorletzte Lieder-t, aminek zongorás bemutatója októberben volt. A dalokat Vajda János műveinek rendszeres előadója, Meláth Andrea tolmácsolásában hallhatják.
Saint-Saëns a 19. századi francia zeneirodalom egyik legismertebb alakja, aki hatalmas életművet hagyott hátra. Kivételes tehetségű csodagyerek volt, akinél már 3 éves korában megmutatkoztak zenei képeségei. Zongorázni tanult, majd felvették a Párizsi konzervatóriumba, aminek az elvégzése után orgonistaként helyezkedett el a St. Madelain templomban. Egyik játéka alkalmával Liszt Ferenc is jelen volt, s Saint-Saens játékát hallva a világ egyik legjobb orgonistájának titulálta. 3. szimfóniáját 1886-ban komponálta, melyet ugyanebben az évben májusban mutattak be Londonban. Két hónappal később, Liszt Ferenc halálakor Saint-Saëns a szimfóniát pártfogójának ajánlotta. A szimfóniát orgonaszimfóniaként is emlegetik, bár ez félreértésekre adhat okot. Valójában egy zenekari szimfóniáról van szó, amelyben a hangszerek királynője, az orgona is helyet kap.
