Mai koncertünket Balogh Máté fiatal zeneszerzőnk Alabama March című művével kezdjük. Balogh Máté a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, majd itt szerezte doktori fokozatát, és 2018 óta tanársegédként dolgozik. Ebben az évben kapta meg a Junior Prima-díjat is. A ma este elhangzó művet Alabama állam fennállásának 200. évfordulója alkalmából, Vajda Gergely, a Huntsville-i Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének felkérésére írta, saját bevallása szerint két nap alatt. A szerző így vall darabjáról: „Az induló egy létező zenei mozgásforma, és ez sokat segített. Az indulónak van egy hagyományos hangszerelési szerkezete, ami biztonságot adott. Alkalmaztam a műfajban megszokott szólisztikus dallam-fajtákat, részben a szokásos kísérő-figurákat. Egy korábbi darabomban, a Pseudomarschban, hasonló motívumokat használtam. Az a mű ugyan csak fúvószenekarra készült, mégsem kamarazenei jellegű, sokkal inkább tömbszerű hangzásokban gondolkodtam. A Pseudomarsch-sal 2017-ben első díjat nyertem egy zeneszerzőversenyen, azóta a Magyar Rádió is felvette, többször le is adták, és időközben több fúvószenekar is rendelt tőlem indulót, így az indulóírás, mondhatni viccesen, szinte már védjegyemmé vált.”
Jean Sibelius (1865–1957) Hegedűversenye a zeneirodalom egyik legnépszerűbb versenyműve: hangversenyek kedvelt darabja, és a XX. század végéig több mint 50 lemezfelvétel készült belőle. A hegedűsök bizonyára azért is kedvelik különösképpen, mert bár igen nagy technikai követelményeket támaszt az előadóval szemben, mégis minden futama, minden virtuóz eleme hálás játszani valót kínál, mintegy „kézre áll” a játékosnak, s a hangszerrel való elmélyült kapcsolatról árulkodik – nem véletlenül, hiszen eredetileg Sibelius is hegedűművésznek készült. Mintha a hangszer iránti minden szeretetét, minden virtuóz álmát ebbe a műbe – egyetlen versenyművébe – komponálta volna bele. A szerző a műfaj XIX. századi virtuóz hagyományait saját stílusával írja újra. Bár szinte mindvégig a szólista áll a középpontban, a tételek megformálása és kidolgozottsága mégis szimfonikus igényű, s a hosszú szólórészeket időnként jelentős tutti „kitörések” váltják. A mű hangzását ugyanakkor gyakran sajátos intimitás, kamarazene-szerűség jellemzi: a zenekari hangszerek, különösen a fafúvók gyakran szólalnak meg párban vagy kis csoportban, s egy-egy gesztus, sajátos színhatás erejéig fontos szerepük van a karakterizálásban és a zenei folyamat irányításában. A mai estén Kelemen Barnabás kelti életre Sibelius mesterművét.
Schumann egyik legnépszerűbb és legjelentősebb szimfonikus alkotása hangzik el a koncert záródarabjaként, a IV. szimfónia. A művet felesége, Clara Shumann születésnapjára fejezte be 1841. szeptemberében, amelyet decemberben Lipcsében mutattak be. Mivel a közönség mérsékelt lelkesedéssel fogadta a bemutatót, Schumann nem engedte a művet nyomtatásban megjelenni. Tíz évig pihentette a szimfóniát, míg végül 1851-ben újra elővette, egyes részeit átdolgozta, illetve teljesen újrahangszerelte. Végül két évvel később IV. szimfóniaként jelentette meg. Schumann IV. szimfóniája a szimfóniák klasszikus felépítését követi, ám abban mégis különleges, hogy az egyes tételek megszakítás nélkül hangzanak el, és átszövik a tematikus utalások, ezzel biztosítva a mű egységét.
