A BDZ-nap egy varázslatos esti programmal ér véget. A hangversenyre Guido Mancusi olyan műveket válogatott, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a mágiához.
Saint-Saëns Danse macabre című műve egy igazi fekete misét idéz. Halljuk, amint éjfélt üt az óra, felbukkan a sátán, felhangolja hegedűjét, majd ördögi táncba kezd, mely egyre vérpezsdítőbb, egyre magával ragadóbb, és láthatóan még a kakaskukorékolásra sem akar véget érni. Végül a hajnal kivirradtával elcsendesül.
Till Eulenspiegel, a polgárpukkasztó csínytevő kalandjai elevenednek meg Strauss szimfonikus költeményében, mely bemutatja hősünk útját a kalandokon keresztül elfogásáig, majd az akasztófáig. A zene híven követi utolsó rándulásait, ám az ezt követő Till-motívum felcsendülése felteszi a kérdést: vajon tényleg sikeres volt az akasztás?
Dukas Goethe balladájára írt művében a kis bűvészinas – mestere távollétében – elvarázsolja a seprűt, hogy az engedelmes szolgaként elvégezze helyette a házimunkát. Ám a seprű önálló életre kel. Inasunk hiába próbálja megállítani varázslattal, erővel, végül kénytelen egy baltával darabokra törni. És ekkor a seprű darabjai egyesével életre kelnek, és járják tovább vad ámokfutásukat. A mester a legjobb pillanatban tér haza, és egy egyszerű varázsszóval véget vet a felfordulásnak.
Nincs varázslat Harry Potter nélkül. John Williams zenéje által megelevenedik előttünk a varázsvilág összes sejtelme, a varázslatos lények, a titokzatos múltbeli események. Egy olyan világ, amelybe mindannyian szeretnénk a mindennapok elől egy kicsit elmenekülni.
