A művészet a 20. századra az izgalom és a megnyugvás folyamatos változásának, valamint újszerű, még soha nem látott, hallott gondolatoknak lett a tárháza. A mai estén megállunk egy pillanatra, hogy érezzük a művészet által adott nyugalmat, harmóniát. Ezért olyan műveket kínálunk a mai koncertünkön, amelyek egyszerre biztosítják hol a megnyugvás, hol pedig az izgalom pillanatait.
A meditatívabb zenéktől indulunk, elsőként Horváth Márton Levente, Erkel Ferenc-díjas fiatal zeneszerző és orgonaművész 2022-ben írt művét szólaltatja meg a Budafoki Dohnányi Zenekar. Egy kissé szomorkás, jellegzetes légkörű, eredeti stílusú darabot hallhat majd a kedves közönség, amiben főszerepet kap a hangszerek királynője, az orgona a szerző közreműködésével.
Schubert utolsó szimfóniája 1825 nyarán íródott sok évvel az előző szimfóniái után. Életében nem is hangzott el sosem, és a kéziratot is sok évvel a szerző halála után tudta csak megszerezni Schumann, aki rögtön Mendelssohnnak adta a partitúrát, így 1839-ben az ő vezényletével hangzott el először a Nagy C-dúr szimfónia. A 2. tétel egy légies, lebegő nyugalmú zene ritmikus háttérrel, melyet időnként drámaira színeznek az élénkebb, hangosabb részek, úgyhogy egyszerre kapunk megnyugvást és izgalmat is ebben a tételben.
Mozart húszéves korában írta a Haffner-szerenádot a salzburgi polgármester lányának, Marie Elisabeth Haffner esküvőjére. A mű az esküvő előestéjén hangzott el, és messze túllépett az alkalom diktálta kereteken, valószínűleg annak köszönhetően, hogy Mozart és édesapja is régóta baráti kapcsolatot ápolt a családdal. A mai estén a szerenád utolsó tétele hangzik el, egy adagio és allegro assai tétel, mely lassan, nyugodtan indul, majd egy vidám hangulatú, ütemes zenévé alakul át.
A koncert második felében az estet vezénylő Cser Ádám karmester és zeneszerző műve hangzik el, erről maga a szerző így ír:
„A VI. Szimfónia 2022 tavaszán készült, 2. tétele – éjjeli imádság – pedig pontosan az orosz-ukrán háború kitörésének hetében. A történelmi esemény apropója azonnal “átkomponálta” az eredeti terveket. Akkoriban gyakran került a kezembe Bach 721-es korálelőjátéka – «Erbarm’ dich mein o Herre Gott«, magyarul »Könyörülj rajtam, Uram Istenem nagy irgalmad szerint« – amit játszva el-elakadtak az akkordok a kezemben. Széttöredezett a folyamat, amit egy teljesen új statikus hangfelhőbe, harmónia közegbe ágyaztam. A tétel lélektani jelentése, hogy a BÉKE roppant törékeny felrúgása olyannyira megviseli az embert, hogy a könyörgése is csak akadozva szólal meg. Megdöbbent, bénult csodálkozás az emberi borzalmakon. A tétel második fele személyes, szabad forma könnyed parlandoval, figyelemmel reagálva a történésekre.”
Egy örömtelibb esemény ihlette Wagner Siegfried idilljét, mely a szerző egyik legnépszerűbb zenekari műve. Második feleségének, Cosimának komponálta ajándékként a születésnapjára, egyetlen fiuk, Siegfried születése után 1870-ben. Cosima december 25-én ünnepelte születésnapját, és azon a reggelen arra ébredt, hogy ez a csodálatos, magával ragadó, bensőséges hangulatú zene árad be a szobájába. Eredetileg kamarazenekarra írta Wagner a művet, és sokáig családi darabként őrizgették, nem akarták publikussá tenni. Később írta át Wagner a művet zenekarra, amikor anyagilag megszorult, és kénytelen volt publikálni, ennek köszönhetően örülhetünk ennek a műnek a mai estén.
A koncert két Mendelssohn művel zárul, az első, a Szentivánéji álom Noktürn tétele méltó folytatása a Wagneri idillnek. Mendelssohn Shakespeare művéhez írta zenéjét, melyet 1843-ban mutattak be. Ebben a tételben egy csodálatos tündérvilág hangulat jelenik meg, elénk tárul a holdvilágba borult erdő, és a megnyugtató dallamokkal egy igazi mesevilágba kerülünk.
A koncert záró darabja Mendelssohn Olasz szimfóniája, melyet a szerző 1832-ben fejezett be. A művet egy tízhónapos itáliai utazása ihlette, a szerző maga élete legörömtelibb művének titulálta ezt a darabot. Egy csillogó hangvételű műről van szó, melynek utolsó tétele, a Saltarello egy nápolyi táncritmusra épül. Fergeteges tempójú, frenetikus tánctételt hallunk a mű és a koncert zárásaként, reménykedve abban, hogy az elhangzott művek meghallgatása után a kedves közönség sokkal kisimultabban, nyugodtabban és ugyanakkor jókedvűen tér haza.
