Mai előadásunkon az olasz operairodalom méltán legnépszerűbb nyitányait játsszuk, megelevenítve azt a szenvedélyes dallamgazdagságot és azokat a drámai szembeállításokat, melyekért ezt a műfajt annyira szeretjük.
Az olasz opera már Monteverdi Orfeója – azaz az első opera – óta egy kisebb zenekari művet illesztett a cselekmény elé, aminek szimplán praktikus okai voltak. A zenei nyitány azt a célt szolgálta, hogy jelezze a publikum számára az előadás kezdetét: mindenki elfoglalhassa a helyét, szemrevételezze a többi vendéget, és felkészüljön az előadásra.
A zeneszerzők nem vették túl komolyan a nyitány intézményét, sokszor az utolsó pillanatra hagyták a megírását (Mozart pl. gyakran az előadás kezdete előtt órákban vetette papírra a nyitányt), így egyre gyakoribbá vált, hogy a komponisták az opera zenei témáiból “fércelték össze” a nyitány anyagát. Szerencsés esetben a szerzőnek a nyitánnyal sikerült ráhangolnia közönségét az elkövetkezendő zeneműre.
Rossini, Bellini és Donizetti zsenialitását mutatja, hogy szokatlan, briliáns zenei effektusokkal keltették fel az összegyűltek figyelmét, legyen az az arco battuto (a hangszer vonóval való ütögetése) vagy a pizzicato alkalmazása, esetleg a dinamika és a tempó fokozása.
Jellemzővé vált, hogy a nyitány az opera legnépszerűbb áriáit, dallamait idézi, illetve az opera cselekményéből egyfajta összefoglalót nyújt, akár egy mai trailer – előzetes.
