A Budafoki hangversenyesték ez évi programját Budafok testvérvárosainak szenteljük. A mai hangverseny műsora Bonn körül forog: hallhatjuk a bonni zeneszerző, Beethoven egyik híres nyitányát, valamint Wagner és Schumann segítségével szinte érezhetjük és hallhatjuk a Rajna hullámzását.
Az est nyitányaként Beethoven Kotzebue István király, vagy Magyarország első jótevője című drámájához írott kísérőzenéjének nyitányát hallhatják. A zeneműből ma már főleg a nyitányt játsszák, amelynek lassú bevezetője után az „örömóda” témáját halljuk, de a mű népszerűségét mégis verbunkos témáinak köszönheti.
Ezt követően a Rajnára kalauzoljuk Önöket. Richard Wagner Ring tetralógiájának alapja az Edda-dalok, valamint a Völsunga-énekek. E nagyszabású művekből a mai estén a sorozat utolsó darabjából, az Istenek alkonyából a Napkelte és Siegfried rajnai utazása csendül fel.
A Rajnai szimfónia – bár számozása szerint a harmadik helyen áll Schumann négy szimfóniája között — valójában a zeneszerző utolsó szimfóniája. 1850-ből való, abból az időből, amikor Schumann a Rajna melletti Düsseldorfba költözött. Mintha a nagy és áhítatos mondákkal övezett német folyó közelsége valóban hatott volna a szimfónia komponálására: a Rajna-menti táj természeti szépségei, a német népzene lírai mozzanatai át- meg átszövik a mű öt tételét. De a természeti benyomásokon kívül ösztönzően hatott a Rajnai szimfónia megalkotására a kölni dóm és a hozzá fűződő regényes mondavilág is.
Az első tétel nagyméretű, nagylélegzetű bevezetés, amelynek méltóságteljes hömpölygése valóban éppúgy lehet a monumentális székesegyház zenei ábrázolása, mint a hatalmas folyam közelségének élményéből fakadó természeti kép. A második tételt Schumann scherzónak nevezi, valójában azonban inkább megilletődött népdal csendül ki belőle, mint szilaj tánc. Ugyanilyen bensőséges meghatottság árad a harmadik tételből, amelyet ismét természet-élmény inspirálhatott. Míg a klasszikus szimfóniák általában négy tételesek, Schumann ezúttal még egy tétellel bővíti szimfóniáját oly módon, hogy a fináléhoz önálló előjátékot illeszt. A negyedik tétel régies hangzása és hagyományokra utaló technikája valószínűleg ismét a kölni dómra utal: egy ünnepélyes érseki beiktatás emlékét örökíti meg ezúttal Schumann. A befejező tétel ünnepi fényben ragyog. Hangulata „A költő szerelme” című, Heine verseire írott dalciklus utolsó előtti dalát idézi elénk: azt, amelyikben a költő ódon regékre emlékezik.
