Introduction

Vajda János Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus. A Dohnányi Zenekar nagy szeretettel és gyakran tűzi műsorára műveit. A koncerten felhangzó Sinfonia, ma non troppo – azaz  Szimfónia, de nem nagyon…– a Miskolci Operafesztivál 10 éves jubileumára íródott. A hagyományos szimfóniák menetrendjét követi, de az egyes tételek rövidebbek. Sziporkázó zenei megoldások, szellemes hangszerelés jellemzi oly sok műve mellett ezt a darabot is.
„Olyan zenét szerettem volna írni – és szeretek általában –, amit rajtam kívül mások is szívesen meghallgatnak, és miután meghallgatták, nem megy el az életkedvük tőle. Az én zenémben van  harmónia, és van dallam is.” – nyilatkozik róla a szerző.
Paul Schoenfield 1947-es születésű amerikai zeneszerző, előszeretettel kombinálja a népzenét és a jazzt klasszikus zenével, melybe atonalitást is vegyít. Four Parables – magyarra fordítva Négy példázat – című 1983-ban debütált zongoraversenye négy tételből áll, melyek négy élethelyzetet zenésítenek meg. A tételcímek „Barangolás, amíg a hentes levág minket”, „Szenilitás útja”, „Elégia” és „Kutyamennyország” mind azt sejtetik, hogy nem hétköznapi zenét hallanak majd a koncertre látogatók.
Edward Grieg valószínűleg nem gondolta, hogy Ibsen Peer Gynt című művéhez írt kísérőzenéje a hívásvárakoztatási zenék toplistájának élére kerül, de bizonyára nem is ez volt a célja vele. A drámai költemény szerzője maga kérte fel Grieg-et a megzenésítésre. A muzsikus egy zenei kép-gyűjteményt alkotott, melyből később két zenekari szvit is készült. Erős nyomásra, rövid idő alatt kellett elkészítenie ezeket, így sok reménye nem volt benne, mégis hatalmas lelkesedéssel fogadta a közönség. A teljes zene legjobb dallamait tartalmazó szvitek népszerűbbek lettek, mint a teljes kísérőzene. A leghíresebb dallamok a Reggeli hangulat, Anitra tánca, A hegyi király csarnokában vagy a Solvejg dala mind felcsendülnek a Zeneakadémián.
A hangversenyen a Dohnányi Zenekar állandó vendége és a Tom és Jerry rajzfilmek nagy sikerű „szinkronizálója”, Oravecz György zongorázik.

műsor

Vajda: Sinfonia ma non troppo
Schoenfield: Four parables
Grieg: Peer Gynt – kísérőzene

előadók

Huszti Péter – próza
Oravecz György – zongora
Vezényel: Hollerung Gábor

2015-03-14 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
VAJDA/SCHOENFIELD/GRIEG
Add to the calendar