Introduction

Amikor Strauss 1896-ban bemutatta Ímígyen szóla Zarathustra című művét, melyet Nietsche azonos című értekezése ihletett, sokan értetlenkedtek, hogy hogyan lehet egy filozófiai művet zenébe önteni. Strauss erről így vallott: „Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, vagy akár zenei portrét festeni Nietzsche nagy művéről. Sokkal inkább kívántam zenébe átültetni az emberiség fejlődésének eszméjét a kezdetektől a valláson s a tudományon keresztül Nietzsche ember feletti ember fogalmáig.” Strauss Nietschétől kölcsönözte a nyolc fejezetcímet, valamint a zenemű elé a költő bevezető szavait idézi: „Zarathustra harmincéves volt, amikor … a hegyek közé húzódott. Itt élvezte szellemét és magányát, s nem unt
rá tíz teljes évig… egy reggel pirkadatkor felkelt, kilépett a napfényre, és így szólt a naphoz:… Zarathustra ember akar lenni újra.” E monumentális napfelkelte zenei megjelenítése közismert, mert Stanley Kubrick 2001:Űrodüsszeia című filmjéhez a zenemű első 21 taktusát használja.
Az este második részében a zenetörténet egyik legnépszerűbb alkotását hallhatják. Rimsky-Korsakov 1888-ban írta Seherezádé című zenekari szvitjét, mely zseniális hangszereléssel, keleti ízekkel fűszerezve mutatja be az Ezeregy éjszaka világát. A szerző négy történetet választott ki szimfonikus zenekari szvitje számára. Az első Szindbádról, a tengeri hajósról, a második Kalender herceg tréfáiról, a harmadik az ifjú hercegnő és herceg szerelméről, a negyedik pedig egy bagdadi ünnepség forgatagáról és a viharos tengeren mágneshegynek ütközött és porrá zúzott hajóról szól. A partitúra nagy, romantikus zenekart vonultat fel, meghatározó szerepet játszik a szólóhegedű, amely a címszereplőt, Seherezádét személyesíti meg. A hangverseny egyúttal balettbemutató is, ahol Bozsik Yvette koreográfiájával kel életre a történet.

műsor

Strauss: Ímígyen szóla Zarathustra

Rimsky-Korsakov: Seherezádé

előadók

Bozsik Yvette Társulat
Koreográfus: Bozsik Yvette

Vezényel: Guido Mancusi

2019-02-09 - 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - 1095 Budapest, Komor M. u. 1.
STRAUSS/RIMSKY-KORSAKOV/MANCUSI
Add to the calendar