Abból az alkotói válságból, amelybe Rachmaninovot I. szimfóniájának bukása sodorta, a zeneszerző egy kiváló orvos segítségével jutott ki. Az ideggyógyász hatásos módszerrel lett úrrá az önbizalmát vesztett művészen, és sikerült újra alkotásra biztatnia. A mű, amely a zsákutcából a kiutat jelentette – és amelynek hatalmas sikere mindmáig nem halványult el – a cmoll zongoraverseny volt, 1901-ben. A koncertet Rachmaninov megmentőjének, dr. Dahlnak ajánlotta. A mű moszkvai bemutatóján maga a komponista játszotta a zongoraszólamot, három évvel később a művet Glinka-díjjal tüntették ki.
Bartók A Kékszakállú herceg vára című műve műfaja szerint misztériumjáték vagy szcenírozott ballada. Az opera a „legendás időkben” játszódik a Kékszakállú várában, de ez a vár valójában a férfi
lelkét jelenti. A XX. század elején az európai irodalomban, képzőművészetekben, zenében eluralkodott egy világfájdalmasan elmagányosodó életérzés és ennek ábrázolása. Ebben a hangulatban írta meg Balázs Béla az eredetileg francia monda felhasználásával, és magyar népballadai eszközökkel támogatva misztériumjátékát. Szövegkönyvét először Kodálynak ajánlotta föl, de végül Bartók fantáziáját indította be hamarabb, aki még nem heverte ki, hogy Geyer Stefi hegedűművésznő kikosarazta.
Bartók ebben a keserű, magányra berendezkedő hangulatban találkozott a librettóval, majd mire a zenemű elkészült, feleségül vette tanítványát, Ziegler Mártát, s egyfelvonásosát neki ajánlotta.
Bartók zenéje, csakúgy, mint Balázs Béla szövege balladai-népzenei alapokra épül, a szövegek prózai zeneiségét követik, erősítik fel a dallamok. A Kékszakállú megszólalásai lassabb, Juditéi mozgalmasabb, idegesebb deklamációk.

Rachmaninov: II. zongoraverseny
Bartók: A Kékszakállú herceg vára

Roman Rabinovich – zongora
Vezényel: Hollerung Gábor