L’homme armé – egy ismert középkori dallam, amelyet Gyöngyösi Levente és Vajda János is idéz művében. A cím magyar fordítása: A felfegyverzett férfi – ezen az esten ez csodálatos hanggal felfegyverkezett férfiakat, a Honvéd Férfikart jelenti. A Honvéd Együttes családjából velük tart a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán látványos koreográfiájával, amelyet Tolcsvay László Testamentomára készített, a gyönyörű szimfonikus világot pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar varázsolja elénk.
Az ország egyetlen hivatásos férfikara, a Honvéd Együttes alapításának hetvenedik évfordulóját ünnepli. Érces tenorok, zengő basszusok, akik hivatásukat tekintve énekművészek, ám nevük alapján jogos elvárás, hogy egy-egy koncertjükön a katonalét zenei vonatkozásaiból adjanak ízelítőt. Ennek egy egészen nagyszabású összeállítását kínálják most közönségüknek: egy estén érzelmek széles spektrumát élhetjük át a férfikar egyfelől erős és drámai, másfelől érzelemdús, lágy és kifinomult hangzásán keresztül.
A műsorban elhangzó művek a katonasors aspektusait mutatják be, témájukon keresztül tekint vissza a kórus saját történelmére és megalakulásának körülményeire. Két drámai darab – Tolcsvay László Testamentom című oratóriuma, amely a magyar történelem tragikus pillanatait dolgozza fel egy nagy hatású műben, és Gyöngyösi Levente Katonasiratója, amely mordvin és zürjén katonabúcsúztató szövegekre íródott, Strausz Kálmán karigazgató felkérésére. A másik szemszöget pedig egy humoros történetet elmesélő kantáta, Vajda János szerzeménye hivatott képviselni.