Introduction

A mai estén elsőként a fiatal magyar zeneszerző, Kecskés D. Balázs Zsoltártöredék című oratóriuma csendül fel. A mű szövegkönyvének a gerincét a 90. genfi zsoltár Szenczi-Molnár Albert-féle fordítása adja, ebbe illeszkednek bele a zsoltárra tartalmilag és szerkezetileg egyaránt rímelő József Attila versrészletek.
Mozart Jeunehomme melléknévvel ellátott zongoraversenyét Louise Victoire Jenamy (1749-1812) zongoravirtuóz számára írta 1777-ben. Az utókor tévesen aggatta rá a Jeunehomme nevet, mely valószínűleg a zongoraművésznő nevének félrehallásából keletkezett. Ez a salzburgi versenyműveinek utolsó és egyben legjelentősebb darabja és mérföldkő Mozart zongoraconcertóinak sorában: érdekessége, hogy a szólista már a bevezető részben megszólal, majd pedig a kadenciát követően ismét belenyúl a zenei folyamatba.
A második tétel érzelemgazdagsága pedig előrevetíti a későbbi nagy zongoraversenyek középső tételeinek érzelmi mélységeit. A zenemű máig is a Mozart-életmű egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott darabja. Alfred Einstein szerint ez Mozart Eroicája, Alfred Brendel zongoraművész szerint pedig a világ egyik legnagyobb csodája.
Pprokofjev 1952-ben írta utolsó zenekari művét, a VII. szimfóniát. Csupa derű, életöröm: nem hiába kapta az “Ifjúság” címet. Csodálatos bőségű dallamvilága nagyszerűen megszerkesztett forma keretén belül érvényesül a kompozíció négy tétele során. Ez a dallamosság Prokofjev jellegzetesen színes és kifejező melodikáját az orosz népdalkincs hagyományaival társítja. Az első tételben e kétféle elem egy harmadikkal, lendületes mozgalmi induló hangjával tetéződik. A második tétel alapeleme a tánc. Mintha egyetlen ringó-suhanó keringődallam fonná át az egész mindenséget, olyan lenyűgözően, magával ragadó lendülettel hat ez a táncos forgatag. A harmadik tétel elmélyült lírai közjáték, meghatott ábránd, tűnődő emlékezés. A finálé ismét dinamikus mozgással, gesztusokkal, fintorokkal, szellemesen kihegyezett csattanókkal teli kacagó és zsongó muzsika.

műsor

Kecskés D. Balázs: Zsoltártöredék
Mozart: Esz-dúr zongoraverseny (Jeunehomme) K.271
Prokofjev: VII. szimfónia

előadók

Varga Donát – tenor
Vass Lajos Kamarakórus, Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Kocsis Holper Zoltán)
Fuchs Diána – zongora

Vezényel: Guido Mancusi

2018-11-18 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
KECSKÉS/MOZART/PROKOFJEV/MANCUSI
Add to the calendar