Introduction

Mai hangversenyünkön elsőként Horváth Márton Levente 2015-ben készült Viivre című darabja csendül fel. „Címe egy i-vel írva a francia “élni” szó, így viszont a kanadai francia avantgarde zeneszerző, Claude Vivier vezetéknevének anagrammája. Épp idén 35 éve, hogy Vivier-t 35 évesen Párizsban megölték. Bár zenémből ez nem feltétlenül hallatszik, a komponálás évében nagy hatást tettek rám darabjai, így a mű egy neki ajánlott hommage is. A Viivre formája öt egymásba komponált részből: bevezetőből, gyors-lassú-gyors tételből és rövid epilógusból áll, hangzásvilágában egyebek mellett sok tradicionális zenei hatás is érződik.”
A mai estén Debussy két legismertebb kompozíciója hangzik fel.
Az 1880-as években Mallarmé kedd délutáni művészeti szalonjában gyűlt össze a párizsi értelmiség. Debussy ennek hatására kezdett el dolgozni egy három tételes szimfónián Mallarmé versére, melyből azonban csak egy tétel készült el, melyet ma Egy faun délutánja címen ismerünk. A faun egy teljesen új útra tért, elvetette az addigi formákat, elszakadt az akadémikus szabályoktól, egy fura, éteri, erotikus zene volt ez, amilyet még nem hallott a világ, és sikert hozott a zeneszerzőnek. A szerző az 1889. évi párizsi világkiállításon ismerkedett meg a jávai és Bali szigeti gamelán zenével, ami mély hatást gyakorolt művészetére, ebből merítette szokatlan harmóniáit. A kompozícióról a költő így írt a muzsikusnak: „Az Ön illusztrációja a zene finomságával, komolyságával és gazdagságával felülmúlja az én költeményem minden vágyódását és ragyogását…”
A tenger című művének megírásáat a keresztszüleinél Cannes-ban töltött nyarak ihlették. Az Arosa-házban, keresztapja gyűjteményében ismerkedett meg az impresszionista festők képeivel, ami nagy hatással volt művészetére. Maga Debussy így beszél tenger-élményéről, az alkotás folyamatáról: „A tenger morajlása, a horizont hajlata, a szél a levelek között, egy madárkiáltás sokrétű impressziókat kelt bennünk. És egyszerre anélkül, hogy az ember a világon bármit is tett volna érte, emlékeink közül az egyik elválik tőlünk és zenei alakot ölt. Harmóniáit magában hordja…” A zenemű a tenger arcait mutatja be a napfelkeltétől a hullámok szelíd játékán át az elemek mindent elsöprő harca által keltett mélysége morajlásig.
Debussy és Horváth Márton Levente művei mellett felhangzik még Poulenc zongoraversenye, melyet a Boston Symphony Orchestra megbízásából írt, melynek célja a francia-amerikai kapcsolatok javítását szolgálta a II. világháború után. A művet a szerző elmondása szerint Saint-Saëns zongoraversenyei ihlették, de erősen emlékeztet Sosztakovics II. zongoraversenyére is.

műsor

Horváth Márton Levente: Viivre

Debussy: Egy Faun délutánja

Poulenc: Zongoraverseny

Debussy: A tenger

előadók

Borbély László – zongora

Vezényel: Werner Gábor

2018-03-23 - 19:00
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ - Budapest, Nagytétényi út 31-33, 1222
HORVÁTH/DEBUSSY/POULENC/BORBÉLY/ WERNER
Add to the calendar