Introduction

A mai este nyitószáma Haydn Sturm und Drang korszakából származó 46. H-dúr szimfóniája, mely Haydn egyetlen szimfóniája ebben a XVIII. században szokatlannak számító hangnemben. A darab Esterházy Pál herceg megbízásából született, akinél Haydn haláláig „Kapellmeisterként” tevékenykedett.
Ezt követően korunk egyik vezető zeneszerzője, Csemiczky Miklós 2017-ben bemutatott hegedűversenyét hallhatják Kokas Katalin szólójával.
A koncert utolsó számaként felcsendülő Mendelssohn-mű kétségkívül a szerző egyik legjelentősebb egyházzenei kompozíciója. A darab Aquinoi Szent Tamás Festum Sollemnitas Sanctissimi Corporis et Sanguinis Christi című, Úrnapi szövegének egy részletét, a Lauda Siont veszi alapul. Az est karmestere, Vashegyi György így ír a darabról: „A záró Lauda Sion – mely számomra a XIX. századi katolikus miszticizmus egyik legszebb kompozíciója – ugyanakkor mindezen megelőző stílusok összegzése, s egyben határozott továbblépés is a (nem csak német) nagyromantika felé: hangvétele egyértelműen előrevetíti Brahms, Bruckner, Wagner és Liszt zenéjét, ugyanakkor Verdi Requiemjét is. Remélem, hallgatóink is egyetértenek majd velem abban, hogy e harminc perc hosszúságú remekmű önmagában méltón képvisel mindent, ami Mendelssohn művészetében csodálatra méltó és felemelő.”

műsor

Haydn: 46. H-dúr szimfónia
Csemiczky: Hegedűverseny
Mendelssohn: Lauda Sion Salvatorem op.73.

előadók

Szutrély Katalin – szoprán
Balogh Eszter – alt
Komáromi Márton – tenor
Najbauer Lóránt – basszus
Kokas Katalin – hegedű
Purcell Kórus

Vezényel: Vashegyi György

2019-03-02 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
HAYDN/CSEMICZKY/MENDELSSOHN/ VASHEGYI
Add to the calendar