A szövegkönyvíró túl terjengősre vette az Idomeneo librettóját, Mozart terjedelmes részeket vagdosott ki belőle, a szövegkönyvíró ezt nehezményezvén úgy vélte, a Hamlet-monológok is hosszúak,
mégis nagy sikernek örvendenek, erre Mozart közölte, hogy azokra is ráférne egy kis rövidítés. A sorban a címszerepet éneklő Anton Raaff következett, aki nem volt hajlandó túl mély vagy túl magas hangokat megszólaltatni és a szerző szerint „olyan volt, mint egy szobor”. A többi énekes a magánhangzókat kifogásolta, különösen a sok „i” hangot. Az 1781-es bemutató aztán nagy sikert aratott
és a szerző egyik főművének tartotta. Mozart rajongott a színházért, egy színpadi kísérőzenét is írt Tobias Philipp von Gebler: Thamos, Egyiptom királya c. drámájához. A mű egyes jeleneteinek hangulati aláfestése, mint egy szótár, ad kulcsot kezünkbe a mester zenéjének megértéséhez.
Beethoven kedvenc Mozart-zongoraversenyében Malcolm Bilson működik közre fortepianon. A historikus előadásmód élő legendája, a fortepiano mestere, akiről még egy aszteroidát is elneveztek –
„7387 Malbil”–, a Zeneakadémián tanulók számára sem ismeretlen, többször tartott mesterkurzusokat a Régizene tanszék hallgatóinak. Hangszere, a fortepiano a mai zongora közvetlen őse, 1700-ban született Bartolomeo Cristofori kezei között, Haydn, Mozart és a korai Beethoven erre írta zongoradarabjait. A csembaló és clavichord átalakításával olyan zeneszerszám született, amelyen csupán az ujjak ütési erejével lehet, mindenféle állítgatás nélkül, hangosan (forte) és halkan (piano) játszani.
Haydn egyik legismertebb műve a 88. számú G-dúr szimfónia, habár becenévvel ezt nem látták el, mint sok másik társát. A szimfóniát Johann Tost hegedűművésznek – és mint később kiderült, erkölcstelen gazfickónak – ajánlotta. A kiadók felkutatásával megbízott muzsikus nemhogy nem fizetett Haydn-nak a kiadásokért, és jogtalanul kiadatta más műveit is, hanem még más zeneszerzők műveit is Haydn neve alatt árusította. A négy tételes műben találunk meglepetéseket, például a második lassú tételben felbukkanó trombiták és üstdob, de ez a fricska nem volt idegen a mestertől, gondoljunk csak a szintén G-dúr „Üstdob”-szimfónia második tételére.

Mozart: Idomeneo – nyitány
Mozart: Thamos, Egyiptom királya – közzene
Mozart: d-moll zongoraverseny KV 466
Haydn: G-dúr szimfónia No.88

Malcolm Bilson – fortepiano
Vezényel: Vashegyi György