Introduction

Hangszercsodák, sztárvendégek, remekművek az alcíme zenekarunk új sorozatának, mely nem egyszerűen a klasszika korszakának zenéjét mutatja be,
hanem célja, hogy a közönség a korszak rég elfeledett, mégis különleges hangszereit is megismerheti.
A mai hangversenyen a klasszika korát és szellemiségét járjuk körbe. Brahms zenéje tisztelgés egy nagy klasszikus, Joseph Haydn, előtt. Oly módon, hogy zenei asszociációs játékba kezd a Haydn-téma kapcsán, mintegy ürügyet találva arra, hogy elmondhasson mindent arról, hogy mi mindent köszönhet a klasszika zenéjének. Mozart koncertáriái a klasszika irodalmának legkiemelkedőbb és legvirtuózabb vokális teljesítményei, amelyekben a szólista mindent megmutathat abból, amiért a klasszikát imádják világ szerte. Az 1808-ban kiadott magyar táncok a klasszika egy rég elveszett arcának az újra felfedezése, ahol már szólt a csárdás a nép körében. Csajkovszkij Mozart előtt tiszteleg a zenekari szvitjében, de az ő tisztelgése szorosabb a kiinduló ponthoz, mint Brahmsé. Négy eredeti Mozart tételt hangszerel meg, ám úgy, hogy a hallgató végig azon gondolkodik, hogy „ezt most Csajkovszkij, vagy Mozart írta?” Ezzel a technikával ugyanaz előtt a bravúr előtt tiszteleg, ahogy Mozart írta át Händel Messiását.

műsor

Brahms: Haydn-variációk
Három magyar tánc a “Nouvelle Collection d”Hongroises” című gyűjteményből, 1808, Bécs
Ismeretlen szerző: Menüett
Mozart: Hangversenyáriák
Csajkovszkij: Mozartiana

előadók

Kolonits Klára – ének
Mandel Róbert – szöghegedű, tekerőlant
Vezényel: Dinyés Dániel

2014-10-03 - 19:30
BMC - Budapest, Mátyás u. 8, 1093
CLASSICAL DISCOVERIES 1
Add to the calendar