Introduction

A Diótörő című balettet 1891-92-ben (az ebből készült hangverseny szvitet 1892-ben) komponálta Csajkovszkij, az E. T. A. Hoffmann novellája alapján írt librettóra. A színesen hangszerelt, dallami invencióban bővelkedő, hangulatos tánctételek előtt Kis nyitány hangzik fel, amely voltaképpen groteszk bábtáncot reprezentál. Ezután hat karaktertánc következik: Induló, Csokoládétündér tánca, Trepak, Arab tánc, Kínai tánc, Nádsíptánc. A látványos revüt a Virágok keringője című nagyszabású tánctablóval fejezi be a komponista.
Bach 21. kantátájának keletkezését homály fedi. Csak annyit tudunk, hogy először 1714. Szentháromság ünnepét követő 3. vasárnapon mutatták be Weimarban, de valószínüleg korábban keletkezhetett. Az is lehet, hogy Bach már meglévő, más művekhez tervezett tétéelekből „ollózta össze”. Akárhogy is történt egy biztos: a 21. kantáta mind terjedelmében, mind grandiózus szerkesztésében, mind zenei intenzitásában és drámaiságában kitűnik Bach kantátáinak sorából, és legnagyobb műveire emlékeztetik a hallgatót.

műsor

Csajkovszkij: Diótörő – szvit
Bach: 21. kantáta (Ich hatte viel Bekümmernis)

előadók

Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Vezényel: Hollerung Gábor

2014-12-19 - 19:00
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ - Budapest, Nagytétényi út 31-33, 1222
BUDAFOKI KARÁCSONYI KONCERT
Add to the calendar