Introduction

A hit az ember legerősebb támasza a világmindenség és az emberiség megválaszolhatatlan kérdéseiben. A keresztény európai művészet meghatározó forrása a Biblia, illetve maga a hit. A művészet ugyanakkor mindent ellentmondásaiban ábrázol, így a hit érzése is kifejezhetetlen a bizonytalanság, a kétely, helyenként a tagadás jelenléte nélkül. Bach művészete sok szempontból a keresztény kultúra egyik tetőpontja, egyrészt mert a szerző az egyik utolsó, erős önazonossággal rendelkező egyházi közösség kántora, másrészt mert az ellentétes gondolatok és az érzelmek rendkívüli kifejező erejével operál. Bach életművének e legnagyobb szabású kantátájában a kételytől a hit erejéig építkezik, a síró hangulatú nyitó tételtől a táncos léptű végső dicsőítésig. Bach szinte valamennyi tételben felvillantja az ember meg-megtorpanását, elbizonytalanodását, az egyik tételben pedig egy magával ragadó szerelmi évődésként fogalmazza meg a hívő és Jézus párbeszédét.

műsor

Bach: 21. kantáta – Ich hatte viel Bekümmernis

előadók

Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Előad és vezényel: Hollerung Gábor

2015-10-11 - 11:00
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
A VÉGTELEN MÉRTÉKEI – HIT ÉS KÉTELY ÖRÖK CSATÁJA
Add to the calendar