BDZ ADVENTI NAPTÁR 9.
Gyerekkoromban az volt otthon a szokás, hogy a kisszobában összegyűlve addig énekeltünk, amíg nem csengetett az Angyal (Erdélyben az Angyal hozza az ajándékokat), és csak utána mentünk át a fenyőfához, amin csodálatos módon már égtek a gyertyák és alatta voltak az ajándékok. Egyszer az egyik unokatestvérem éneklés közben kinézett az ablakon és azt mondta: nézd, Zsófi, ott repül az Angyal! És én határozottan láttam a szárnya villanását. 🙂 Ebben az időszakban a legjobb dolog, ami történhet, hogy a családommal vagyok.
Kedvenc ünnepi ételem, amit el is szoktam készíteni, az a narancsos kuglóf.
Ha filmet kéne választani a karácsonyi időszakhoz, akkor én a Harry Pottereket nézném újra 🙂
Két kedvenc ünnepi koncertélményem is van, ami a BDZ-hez kapcsolódik: az egyik, amikor 2019-ben az adventi koncerten eljátszhattam a zenekarral Bach h-moll szvitjét – ez nagyon nagy élmény volt. A másik, amikor először játszottam a Diótörőben. A Diótörő zenéje gyerekkorom óta a karácsony egyik fontos eleme, és amikor először próbáltuk, megkönnyeztem, hogy most már ilyen formában lehetek a részese…
Az Igazából karácsony szimfonikus koncertshow szerintem mindig nagyon varázslatos, tele meglepetésekkel és meghitt pillanatokkal, és különleges élmény ezt ennyi emberrel együtt átélni.