Kb. 20 éves lehettem, amikor a barátommal december 24-én hajnali fél 5-kor arra ébredtünk, hogy szokatlanul világos van a szobában. Kinéztünk az ablakon és láttuk, hogy hatalmas pelyhekben zuhog a hó. Egy pillanatig sem vártunk, gyorsan felöltöztünk és kisurrantunk a csendes házból. A hóesés, a lábunk alatt recsegő hó, a sötétben világító fények, a mély csend és a Wekerle kedves kis házikói mind olyan idilli képet festettek, amit soha nem fogok elfelejteni. A legcsodásabb hajnal szenteste napján 🙂

A karácsony nálunk nem telhet el lazac nélkül. Az én kedvenc elkészítési módom az, amikor vajon vékony hagyma- és almaszeletekkel együtt sütöm. A kisfiam, Olivér nagyon szereti a mézeskalácsot. Az adventi időszak vége felé együtt szoktuk megsütni, díszíteni, és ezt mindketten nagyon élvezzük.

Amikor még a szüleimmel laktam, néha kapkodás volt 24-én, ha azt akartuk, hogy időben oda tudjunk ülni az ünnepi asztalhoz. Amikor felnőttem, megfogadtam, nem ragaszkodom ahhoz, hogy minden 24-én készüljön el, ezért én mindig december 23-án este díszítem a karácsonyfát. És akkor nincs semmi más, csak karácsonyi dallamok a háttérben, a fa, a szeretteim és egy pohár vörösbor. Ehhez a december 23-i esti programhoz ma már ragaszkodom. Ilyenkor születik meg a lelkemben a karácsony szelleme. A karácsony felébreszti az emberben a romantikus érzéseket és még felnőttként is elkezd hinni a karácsonyi csodákban. Legalábbis én igen. És ilyenkor mosolygok. Azt hiszem, ez önmagában is ajándék.

Az Igazából karácsonynál a zenekar, a kórus, Fellegi Anna és az ARLtistic Dance Company táncosai mind megadják a meghitt, magas színvonalú élményt. A karácsonyi zenék közül nagyon szeretem a Carol of the Bells dallamvilágát. Nem csodálom, hogy ez az eredetileg ukrán népdal megihlette  Peter Wilhousk-ot, aki egy mindenki által jól ismert, igazi karácsonyt idéző dallammá komponálta.