Az évad művészei a BDZ-ben

A többéves hagyományt követve idén is megválasztotta zenekarunk az évad művészeit. A 2017-18-as évadban nyújtott teljesítményeket figyelembe véve adhatta le minden zenész titkos szavazatát egy vonós és egy fúvós kollégára.

Az elmúlt évad kitüntetettjei Kusz Viktória a brácsa szólam vezetője és Bene Hajnalka fuvolista.

Kusz Viktória (brácsa szólamvezető)

2000 óta tagja zenekarunknak, de 1998 óta játszik itt folyamatosan. A kezdetektől fogva a brácsa szólam vezetője. A BDZ-n kívül a BDZ Quartet, a zenekar tagjaiból alakult vonósnégyes tagja, amely nagymértékben segíti itteni munkáját is.

Két gyermeke van, Lili és Balázs.

Már a legelső alkalommal magával ragadta az a különleges hangulat, amilyet azóta sem tapasztalt egyetlen másik zenekarban sem. Hamar kiderült, hogy Hollerung Gáborral nagyon jól tudnak együtt dolgozni, így szinte azonnal eldőlt, hogy ezt a zenekart választja hosszú távra is. Ezt a döntését sosem bánta meg.
Arra törekszik, hogy megmutassa és átadja az embereknek mindazt a jó érzést, amit a zene és a közös muzsikálás nyújt koncertről koncertre.

„Kihívásnak es megtiszteltetésnek érzem a mai napig, hogy a mögöttem ülő emberek elfogadják a személyemet és velem együtt, egy irányba haladnak, hosszú évek óta.
Rengeteg barátság alakult ki a zenekaron belül, melyek lassan már két évtizede szövik át a mindennapjainkat.
Szeretem ezt a zenekart, szeretem az itt dolgozó embereket..
Jó érzéssel jövök be minden nap, és azt kívánom mindannyiunknak, hogy legyen még legalább annyi küzdelmes, de mégis örömteli évünk együtt, mint amennyi már mögöttünk van!”

„Nagyon szeretem a változatos repertoárunkat, óriási élmény e csapat tagjának lenni, és nem utolsósorban fantasztikus érzés folyamatosan teltház előtt játszani. Állandó kihívás és egyben rendkívül inspiráló is számomra a nehezebbnél nehezebb műsorok megtanulása. Még legalább 25 évet kívánok maguknak így együtt – azaz innen szeretnék nyugdíjba menni!”

 

Dene Hajnalka (fuvola)

2002 óta tagja zenekarunknak.
Nincs kifejezetten kedvenc zeneszerzője, korszakokból a késő romantika és a szláv zene világa áll közel hozzá. Kedvenc zeneműve sincs, mindenevő, bármit szívesen hallgat.

Vőlegénye a BDZ csellószólamát erősíti.

„A váratlanul és véletlenül elrepülő karmesteri pálcák miatt szeretek a BDZ-ben játszani. Eddig egész jól elhajoltam előlük…
25. évfordulónkra liláspirosan fogó ceruzát kívánok mindenk