Introduction

Virágh András Gábor így ír a ma este felcsendülő Sinfonietta című művéről: „A komponálás során világos volt számomra, hogy a zenemű kezdete mindenképp „ünnepélyes” legyen, az általam használt zenei nyelvezetre lefordítva. Mivel zenekarra ritkán írok, a sok szóló- és kamaramű megírása során számos ötlet felgyülemlett bennem, amelyeket leginkább zenekarra tudtam elképzelni. A mű megírásához rendelkezésemre álló időt három nagyobb egységre osztottam fel, de a komponálás során úgy alakultak a zenei folyamatok, hogy jobbnak láttam a gondolataimat három tételen belül megformálni.”
Antonín Dvořák (1841–1904) a Csellóversenyt amerikai tartózkodása idején, New Yorkban kezdte komponálni, és cseh földön fejezte be 1895-ben. Brahms, amikor megismerte a művet, irigykedve jegyezte meg: „Ha tudtam volna, hogy lehet ilyen versenyművet írni gordonkára, magam is megpróbálkoztam volna vele!” A mű személyes titkot sejtet azáltal, hogy lassú tétele a szerző Hagyj engem egyedül kezdetű korábbi dalát idézi, mellyel első szerelmére (későbbi sógornőjére) gondolhatott. Amikor szülőhazájába visszaérkezve értesült a hölgy haláláról, a kompozíció eredeti befejezését úgy alakította át, hogy újra megszólaljon benne az egykori kedvesére emlékeztető dallam.

A szünet után pedig Muszorgszkij egyik legismertebb műve, a jellegzetesen orosz zenei világú karakterdarabokból álló ciklusa csendül fel, melyet egy barátja kiállításának képei ihlettek.

műsor

Virágh András Gábor: Sinfonietta
Dvořák: Csellóverseny
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei

előadók

Hartmann Domonkos – cselló

Vezényel: Hollerung Gábor

2019-01-26 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
VIRÁGH/DVORÁK/MUSZORGSZKIJ
Add to the calendar