A Klasszik Rádió 92.1 jóvoltából immár ez lesz a harmadik Cinemusic-koncert, amelyen ismét a filmzene-irodalom legjavából csendülnek fel dallamok.
Az est különlegessége az is, hogy a zenékhez készült kisfilmek, klipek élményszerűen mutatják meg film és zene kapcsolatát
A 20. századra sajátos viszony alakult ki a mindenkori jelen zenéjével. A közönség egyre inkább a múlt zenéjében él, a zeneszerzés egyre egyénibb útjai pedig egymástól és a közönség számára még felismerhető tradícióktól is egyre messzebb kerülnek.
Mára sajátos helyzet teremtődött: a kortárs zeneszerzők egy jelentős része, akiket leegyszerűsítő módon posztromantikusnak titulálunk, igyekszik a közönség számára klasszikus-romantikus fogódzkodó pontokat biztosítani. A hangverseny különlegessége, hogy a három alkotás teljesen eltérő attitűdöt képvisel: Philipp Glass elsősorban ritmusra koncentráló műve a kortárs sokszínűség leegyszerűsítésében látja a megoldást. Dubrovay László sok mindent kipróbált életműve letisztulásaként a ma este felcsendülő művében egyértelműen nemzeti romantikus gesztusú alkotást ismerhetünk meg. A hangverseny, akármilyen hihetetlen, leginkább újító szellemű, és a korszak szellemiségéhez képest legmodernebb alkotása Berlioz Fantasztikus szimfóniája, amely természetesen a két évszázados meszszeségből a mai hangversenypublikum számára érthetően az est legkönnyebben befogadható zeneműve.
A mai estén elsőként felcsendülő harmadik szimfóniát Brahms ötven éves korában írta. A művet – akárcsak a II. szimfóniát – Richter János mutatta be a Bécsi Filharmonikusokkal.
A mű érett mester alkotása: monumentális versenyművei, kamarazenéjének java része, zongoraműveinek kimagasló opuszai ekkor már készen álltak. Az F-dúr szimfónia mintegy középutat jelent
az előző, II. szimfónia pasztorális derűje és az utána következő IV. szimfónia archaizáló komolysága között. A hangverseny második felében hallható mű egy igazi győzelmi zene. Haydn a drámai hangvételű, nagyszerű Nelson-misét 1798-ban írta; ő még – a napóleoni háborúkra utalva – a „Missa in angustiis” (Mise a szorongattatás idején) alcímet adta neki, de később az angol admirálisról nevezték el művét, mivel Haydn állítólag akkor írta a Benedictus híres győzelmi fanfárjait, amikor az abukiri győzelemnek hírét vette. Két évvel később Nelson ellátogatott Kismartonba, ahol ezt a művet adták elő a tiszteletére; Haydn hagyatékában pedig megtalálták a csata térképvázlatát is.
Haydn 34 szimfóniája kapott valamilyen melléknevet, azonban a Csoda elnevezést egy csodával határos esemény ihlette. A szimfónia londoni bemutatóján a közönség mind egy szálig látni akarta a íres osztrák mestert, már a szimfónia elején felálltak és a pódiumhoz tódultak – és ekkor leszakadt a terem óriási csillárja, de így alatta már nem volt senki, akit összenyomott volna. „Csoda” – zümmögte a döbbent publikum, Haydn zenéjének vonzerejére értve természetesen.
Az est második száma névadónk, Dohnányi Ernő sziporkázó műve. A Magyarországon „Hull a pelyhes fehér hó” szöveggel ismert gyermekdalra írott nagyszabású variációsorozat a Zeneakadémia egykori főigazgatójának, kora világszerte csodált zongoravirtuózának talán legszellemesebb műve: valódi zongoraverseny, ördögien nehéz zongoraszólammal.
Az est zárószáma Csajkovszkij IV. szimfóniája, melyhez a szerző maga részletesen leírta a műhöz fűzött programját Meck asszonyhoz intézett levelében. A szimfónia bevezetését nevezi az egész mű
magvának, itt jut kifejezésre a „végzet, az a sorsdöntő hatalom, amely megakadályozza a boldogság elérését”. A tétel folyamán azonban a boldogság hangja is megszólal, úgy, ahogyan a zeneszerző az örömtől sugárzó embert maga elé képzelte. Ám a rideg fátum a befejezésnél szétzúzza ezeket az álomképeket – így szól Csajkovszkij kommentárja az első tételről. A második tétel szelíd melankóliájú, nagylélegzetű dallamáról ugyancsak a szentimentális világfájdalom jegyében nyilatkozik a zeneszerző; ami számunkra ennek a tételnek művészi értékét adja, nem ez a program, hanem az orosz románcok jellegzetes hangja. A scherzóról már maga Csajkovszkij sem ad határozott tartalmi leírást. Valójában ez a szimfónia legremekebb részlete: a vonós hangszereket a muzsikusok vonó nélkül, kizárólag pengetve szólaltatják meg, a trióban pedig a fafúvósok humoros zsánerképet rajzolnak egy duhaj népi mulatságról. A finálé a közösség hangján szól: pattogó ritmusából egészséges életszemlélet árad, a vérpezsdítő tánctétel a közismert „Nyírfácska” dal ragyogóan hangszerelt, hatásos feldolgozása. Ezt érzékeltetik a zeneszerző kommentárjának zárószavai is: „Örülj mások örömének – tovább élhetsz!”
24. rész
A virtuózoktól a mesterig
A művészet egyik legizgalmasabb kérdése az előadóművészet. A Zenedoboz A VIRTUÓZOKTÓL A MESTERIG című epizódjában Hollerung Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy a zeneszerző és az előadó személye nem vált el mindig egymástól. A romantika időszakára tehető, hogy külön mesterséggé vált az előadóművészet, megsemmisüléssel, zokogással, megdicsőüléssel. Ma pedig már a fiatal előadótehetségek felkutatására is külön műsor készül. Megtudhatjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó előadóművész lehessen. És bepillanthatunk a karmester, mint az alkotó, az előadó és a közönség közötti legfontosabb médium szerepébe, sokféleségébe.
AZ EPIZÓDBAN ELHANGZIK:
Paganini: Hegedűverseny
Haydn: Zongoraverseny
Rachmaninov: III. zongoraverseny
KÖZREMŰKÖDIK:
Boros Mihály – zongora
Eich Kleiber – karmester (Beethoven: IX. szimfónia)
Sergiu Celibidache – karmester (R. Strauss: Till Eugenspiegel)
Leonard Berstein – karmester
Carlos Kleiber – karmester (J. Strauss: Kék Duna keringő)
Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája epizódonként egy-egy zenei témát taglal, felölelve a zenetörténet teljes spektrumát. A tizenkét perces részekből álló előadás-sorozat negyven epizódon keresztül, akár tízéves kortól élvezhető, színes, változatos módon avatja be nézőit a zene teljességébe.
A sorozatról bővebben itt olvashat: https://bdz.hu/zenedoboz/
23. rész
Billenytűsök
A billentyűs hangszerek – és egyben minden hangszer – királynője az orgona. Ezt az állítást azzal támasztja alá Hollerung Gábor a Zenedoboz BILLENYTŰSÖK című epizódjában, hogy az orgona, amely a romantikus zenei korszakra nyerte el mai formáját, szinte mindenre képes. Az epizódban megismerkedhetünk még a csembaló hangjával is, és természetesen a mai zenei élet talán legfontosabb billentyűs hangszerének, a zongorának titkaiba és történetébe is bepillanthatunk.
AZ EPIZÓDBAN ELHANGZIK:
Bach: d-moll toccata és fúga
Purcell: G-dúr ground
Mozart – Volodos: Alla turca
Havasi Balázs: 9. Etüd
Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny
KÖZREMŰKÖDIK:
Horváth Márton Levente – orgona
Dinyés Dániel – csembaló
Arcadi Volodos – zongora
Havasi Balázs – zongora
Fülei Balázs – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor
Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája epizódonként egy-egy zenei témát taglal, felölelve a zenetörténet teljes spektrumát. A tizenkét perces részekből álló előadás-sorozat negyven epizódon keresztül, akár tízéves kortól élvezhető, színes, változatos módon avatja be nézőit a zene teljességébe.
A sorozatról bővebben itt olvashat: https://bdz.hu/zenedoboz/
22. rész
Ütőhangszerek
Az ütőhangszerek, mint amolyan zajkeltők, az emberiség legősibb hangszerei. Alapszerepük azóta sem változott: megteremtik a zenélés alapját, a feszültségkeltés, a fokozás eszközei lehetnek.
A Zenedoboz ÜTŰHANGSZEREK című epizódjában Hollerung Gábor bemutatja ezt a hangszercsaládot, kiemelve némelyik tagját. Különbséget tesz közöttük hangmagasság, a zajkeltés módszere, az általuk kiváltott hangulatok alapján. Azt is megtudhatjuk, hogyan viszonyulnak az ütőhangszerek a tánczenéhez, illetve, hogy vajon elképzelhető-e versenymű valamilyen dobra komponálva.
AZ EPIZÓDBAN ELHANGZIK:
Ravel: Bolero
Bernstein: West Side Story
Britten: Variációk egy Purcell-témára
Philipp Glass: Concerto Fantasy
KÖZREMŰKÖDIK: Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor
Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája epizódonként egy-egy zenei témát taglal, felölelve a zenetörténet teljes spektrumát. A tizenkét perces részekből álló előadás-sorozat negyven epizódon keresztül, akár tízéves kortól élvezhető, színes, változatos módon avatja be nézőit a zene teljességébe.
A sorozatról bővebben itt olvashat: https://bdz.hu/zenedoboz/
„Képtelen vagyok arra, hogy virtuózok számára írjak koncertet, így valami mást kell kitalálnom” – írja Schumann 1839-ben menyasszonyának. Ennek oka az lehetett, hogy ő maga is zongoravirtuóznak készült, egy helytelen mechanizmussal megoldani próbált ujjgyakorlat következtében azonban keze mindörökre alkalmatlanná vált a nyilvánosság előtt való zongorázásra.
Rendkívül koncentrált kidolgozásmód jellemzi Schumann egyetlen zongoraversenyét, melyet 1841-ben írt meg. Csaknem valamennyi témája egy tőről fakadt, mégis mindegyik önálló profillal rendelkezik, saját regisztere, hangszerelése, ritmikája van.
A következő szám egy rendhagyó formájú zongoraverseny Schumanntól: a Bevezetés és allegro appassionato című műnek mindössze két tétele van. Az est utolsó műsorszáma a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb zongoraversenye, melyről Brahms tréfásan így nyilatkozott: „…El akarom mesélni, hogy írtam egy egészen kis zongoraversenyt egy egészen kis, gyengéd scherzóval…” A B-dúr zongoraversenyben az érett mester foglalja össze művészi tapasztalatait.
A zongoristának szinte emberfeletti fizikai erővel, állóképességgel kell bírnia, mert csak így szólaltatható meg teltfogású hangzatainak dús tömege, viharzó oktáváinak monumentális áradata. A mű
szimfonikus koncepciójára vall a műfaj történetében szinte páratlan négytételes felépítés. Állítólag – akárcsak a d-moll zongoraversenynél – itt is a második tételt illesztette utoljára a műbe a zeneszerző, miután a meglevő három tételt túlságosan egyszerűnek tartotta!
SACRUM PROFANUM
Bach h-moll miséjében a sorozat témáját adó örök kettősség kiegészül a katolikus tradíció és Bach protestáns gondolkodásmódjának, valamint ezek dramaturgiai funkcióinak szembeállításával, a hit és a kétely, a haláltól való félelem és az örök életbe vetett hit ellentétével.
