A szerelemnek sokféle arca van – a tematikus műsorairól, társművészeteket szívesen vendégül látó koncertjeiről nevezetes, Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar ezúttal olyan alkotásokat szólaltat meg, amelyek a téma feldolgozásának módjában, hangvételében kapcsolódnak egymáshoz. A közreműködő nyíregyházi énekkarokról bátran állítható, hogy a nem hivatásos kórusok között világviszonylatban is az élbolyhoz tartoznak: ha elindulnak egy versenyen, azt biztosan fölényesen meg is nyerik. Fantasztikus hangzáskultúrájukat Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy és zenepedagógus évtizedes munkájának, valamint a jelenleg is folyó, rendkívül intenzív műhelymunkának köszönhetik, amelybe már fia, Szabó Soma is vezetőként kapcsolódott be. A másik énekkar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság évtizedek óta szimbiózisban él a Dohnányi Zenekarral, s oratorikus koncertjeinek állandó szereplője.
Hollerung Gábor régóta ösztönzi a kortárs zeneszerzőket új művek írására, a két népszerű, klasszikus mű mellett felhangzó szimfónia is az ő felkérésére született, ő is mutatta be zenekarával 2009-ben. A komponista, Gyöngyösi Levente így vall a kompozícióról: „Személyes vonatkozásokban bővelkedő szerelmi történetet dolgoz fel, amelynek íve egy nagy szerelem születésétől
annak elmúlásán át az új szerelem születéséig tart. Az első három tétel előtt mottóként egy vers áll, amely a tétel hangulatát érzékelteti. A IV. tételben megjelenik az énekhang, itt
a mezzoszoprán szólista és a kórus meg is szólaltatja a költeményeket. A műben többek közt Kosztolányi Dezső, Paul Éluard, Christian Morgenstern, Dsida Jenő, Pilinszky János, Rainer Maria Rilke, József Attila versei szerepelnek.” A záró tétel a dramaturgiai funkciója és az énekhang megjelenése okán értelemszerűen Beethoven IX. szimfóniáját juttatja eszünkbe. Ebben a műben is a zárótétel jelenti a megoldást. Ahogy Beethoven a szeretet és a testvériség kozmikus gondolatát a zenetörténet egyik legmonumentálisabb fináléjában csúcsosítja ki, úgy Gyöngyösi páratlan bátorsággal az új szerelem intimitását és egyszerűségét fogalmazza meg a szimfonikus irodalomban eddig példa nélküli befejezéssel: a diadalmas finale elcsendesedik, és a testi-lelki újjászületés a kórus a cappella (kíséret nélküli) énekében, egy József Attila Áldalak búval, vigalommal kezdetű versére írott, ősi magyar énekbeszéd hangulatára rímelő imában cseng ki.

Wagner: Trisztán és Izolda – nyitány és Izolda szerelmi halála
Ravel: Daphnis és Chloé – II. szvit
Gyöngyösi Levente: I. szimfónia

Váradi Marianna – szoprán
Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar
Nyíregyházi Pro Musica Leánykar
Vezényel: Hollerung Gábor