Dr. Puskás Marica

2006 óta tagja hivatalosan is zenekarunknak, de korábban dolgozott itt kisegítőként. Először 15 évesen játszott a Dohnányival. A BDZ-n kívül tanár és jogász.
Kedvenc zeneszerzői: Csajkovszkij, Brahms és a többi orosz zeneszerző.
Kedvenc zeneműve: sok van, nem tudna választani közülük.

Házas, egy kislánya van, Lilla, aki 2 éves.

A zenélés mellett 2013-ban jogász diplomát szerezett az ELTÉ-n, kiváló minősítéssel. Ez egy komoly project volt számára a munka mellett, ráadásul egy teljesen más jellegű tudomány. Boldoggá teszi, hogy sikerült. Erőt és lendületet adott a további kihívásokhoz. Jelenleg a kislányával GYED-en van, de ebben az évben már folytatja a munkát.

„A zenekari zenélés áll a legközelebb hozzám. Csapatjátékosnak tartom magam, ezért is gondolkodtam már tanulmányaim alatt is ilyen formációban. A repertoár változatos és a műfaji határok sem korlátozottak. Fiatal, ambiciózus csapatunk nyitott a különféle zenei stílusok előadására, ezáltal tényleg azt csinálhatjuk, amit szeretünk.
Szeretem, hogy nem „papírt gyártunk”, hanem érzékelhető eredménye van a munkánknak; élményt adunk, ami egyben nekünk is az. Jó a hangulat, és bár egy-egy sűrűbb koncert időszakban előfordul itt is, mint minden más munkahelyen feszültség, végül jó látni, hogy a színpadon mindenki „odateszi magát” a legjobb tudása szerint.

25. évfordulónk alkalmából karmesterünknek, Gábornak, a zenekar motorjának erőt, egészséget és kitartást kívánok, hogy még sokáig a zenekar élén állhasson. Kívánom, hogy ez a szép hivatás elérje végre a széles körű elismerést minden téren, hiszen aki zenész lesz, már kisgyermek kora óta erre készül, ezért gyakorol, nem hirtelen válik „celebbé”. Kívánok minden kollégámnak sok barátságot, örömteli együtt zenélést, további sok-sok jó koncertet!”