BDZ JUNIOR – Ludas Matyi

Ludas Matyi, a furfangos libapásztor történetét minden magyar gyerek ismeri. Célunk az, hogy zenei feldolgozásával is így legyen!

 

Ugyanis a Balogh-Lukácsházi szerzőpáros ezúttal Lúdas Matyi történetét zenésítette meg. A korábbi nagy sikereken felbuzdulva – Egy másik kiállítás képei, Tuba Tóbiás, Erdei Vigasságok, Kistigris – a kifejezetten gyerekeknek alkotó szerzőpáros ismét egy humoros, kedves történetet dolgozott fel. Olyan sikerrel, hogy azt rögtön Fonogram-díjra is jelölték az év hazai gyermeklemeze kategóriában. A cél ugyanis változatlan: megkedveltetni a legifjabbakkal a hangszerek és koncerttermek világát. Ennek megfelelően a BA-LU Eufórikusokban a budapesti szimfonikus zenekarok legkiválóbb művészei működnek közre, így Lukácsházi Győző vezetésével a gyerekek a műsor első felében megismerkedhetnek a fuvolával, trombitával, klarinéttal, hegedűvel, nagybőgővel. Ezt követi a műsor koncert része, ahol a már megismert hangszereket az egyes szereplőkkel társítva, a gyerekek nem csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. Balogh Sándor kedves zenéje, a történet varázsa és a profi tolmácsolás a legkiválóbb lehetőséget nyújtja ahhoz, hogy valaki meghallja és megszeresse a klasszikus zene világát. Ráadásul ezúttal Kosztándi Orsolya grafikáinak köszönhetően a közönség a történetet élő illusztráción is követheti.

 

Zeneszerző: Balogh Sándor

Szövegíró: Lukácsházi Győző

 

Közreműködők:

 

Hegedű: Győrffy Gergely/Veér Bertalan

Fuvola: Kanyó Dávid/Matuz Gergely

Klarinét: Katrin Mátyás/Sándor Balázs

Trombita: Csikota Gergely/Szászi Benedek

Nagybőgő: Póta György

Műsorvezető, mesélő: Lukácsházi Győző

Élő illusztráció: Maróti Réka

Print Friendly, PDF & Email

Dátum

2018. október 06.

Időpont

15:00

Helyszín

Klauzál Ház
1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.
Bérlet
QR Code