Debussy-Ravel maraton

Debussy: Egy faun délutánja
Debussy: Noktürnök

Közreműködik:
Pro Musica Leánykar

Vezényel:
Hollerung Gábor

Ravel és Debussy közül választani kell: ha felmerül, ki a nagyobb, ki a népszerűbb, ki a „franciább”, illik letenni valamelyikük mellett a garast. Erre most nem lesz szükség: felváltva élvezhetjük a két komponista műveit – egy teljes napon át.

Ismét egy alkalom, amikor nem csak egy koncert törtrésze erejéig merülhetünk el egy-egy zeneszerző világában. A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös, immár tizenkettedik maratonja egy különleges páros, Debussy és Ravel zenéjét ünnepli.
A két francia szerző neve összeforrt, mindketten impresszionistaként vonultak be a köztudatba, de egyikük sem szerette ezt a bélyeget. Rivalizáltak, hatottak egymásra, figyelték, csodálták, motiválták egymást.
Debussy meg volt győződve arról, hogy bármilyen más művésztől többet tanulhat, mint egy zenésztől. Ami viszont igazán éltette és vallásos áhítattal töltötte el, az a természet misztikus csodája. Egyszerre volt saját törvényei szerint működő, új zenei világot alkotó látnok és a francia tradíció konzervatív őrzője. A bohém Ravel „egyetlen szeretője a zene volt”. Merített a spanyol folklórból, görög, orosz, kínai, héber, osztrák és magyar motívumokkal is dolgozott, és az amerikai jazzből is táplálkozott. Zenéje lírai és okos, alapos és határozott.
A maratoni álmodozás során rengeteg érzékiség, benyomás, hangulat és szín bomlik ki, nekünk pedig csak egy dolgunk van: hagyni, hogy mindez hasson ránk.

Print Friendly, PDF & Email

Dátum

2019. február 03.

Időpont

15:00

Helyszín

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.
QR Code