„Kaphatunk egy brácsát?”

„Kaphatunk egy brácsát?”

Három gyerek, két hegedű, sok kamarazene

Kokas Katalint – férjével ellentétben – Budapesten tudtam elcsípni, míg szokott reggeli kutyás sétáját járta. Ekkor volt ideje arra, hogy meséljen nekem a Csemiczky hegedűversenyről, Vashegyi György karmesterrel való munkájukról, fellépéseikről, tanításról-tanulásról, tervekről és persze „zenés”családi életükről. Most is – mint vele készített 2010-es interjúnk idején – több dologgal foglalkozik párhuzamosan, hogy beleférjen a nap 24 órájába. És teszi mindezt kedvesen, lelkesen, vidáman, érezhetően energiától fűtötten.

Szöveg: Viant Katalin

Csemiczky Miklós hegedűversenyét adod elő a háromrészes Dohnányi bérlet középső hangversenyén, márciusban. Vashegyi György lesz az est karmestere, melynek során a Csemiczky hegedűversenyt egy szimfónia és egy egyházzenei oratorikus mű veszi közre. Mindez a Zeneakadémia gyönyörű nagytermében. Szebbet elképzelni is nehéz.

Nagyszerű, hogy a Zeneakadémián lesz a koncert, és örülök neki, hogy a művet, mellyel másfél évvel ezelőtt már foglalkoztam tanárként, most bemutathatom szólistaként. Egy rendkívül tehetséges növendékem adta elő akkor ezt a hegedűversenyt. Segítség lesz a tanárként átélt emlékeket feleleveníteni a darabbal kapcsolatban. Páratlan élmény Csemiczky Miklós versenyművével foglalkoznom. Energikus, ördögi tánc ez, amelyben a belső tűz váltakozik a szépséges, szomorú lírával. Gyönyörködöm a harmóniavilágában is. Eljátszása komoly próbatétel mind technikailag, mind zeneileg. Ez egy olyan mű, amelynek szívesen adom a lelkem és az időm bármikor, a jövőben is.

Csemiczky hegedűversenyét most játszod majd először. De a repertoárod amúgy hatalmas…

A repertoáromat a hatalmas szó helyett inkább a színes szóval jellemezném. A szokásos hegedűversenyek mellett a kamarairodalomra koncentráltam, azon belül is kiemelten a kvartett műfajával foglalkoztam legtöbbet. A barokk zene és a kortárs zene is vonz, és amely feladat megtalál, annak adom oda az időm, az energiám.

Más tanítani, mint tanulni egy művet, igaz?

Bár részben én is játszogatom a művet, amikor tanítom, de azért mégis más, mintha én adnám elő, én merülnék el benne. Tanításkor távolabbról, kívülről látom/hallom a zenei alkotást, noha „fizikailag” is kapcsolatba kerülök vele, hiszen általában meg is mutatom hangszeremmel az elképzeléseimet tanítványaimnak. Fontosnak érzem azonban a közös munkánkban, hogy tanítás közben ne az én saját „hangomat” akarjam hallani tőlük, hanem a tanítványaimat az egyéniségükből kiindulva arra inspiráljam, hogy találják meg saját útjukat, hangszínüket.

S hogyan történt a BDZ-s felkérésed, a mű kiválasztása?

Ennek a műnek az ősbemutatója Marosvásárhelyen volt, 2017 áprilisában. Engem kért fel a szerző a darab bemutatására, én el is vállaltam, de közben várandós lettem 3. gyermekemmel, Olga babámmal, így a bemutató idején már bizonytalan lett volna a fellépésem. Ezért ajánlottam tanítványomat, Tóth Kristófot, s így esett, hogy tanárként már foglalkoztam a művel, hiszen azt Kristóffal együtt „tanultuk”. Most az a megtiszteltetés ért, hogy a szerző ismét engem kért fel a darab magyarországi bemutatójára. Ha jól tudom, konkrétan ezt az alkotást viszont Hollerung Gábor akarta most műsorra tűzni.

Ez utóbbi nem lep meg: Gábor, a BDZ-vel, számos kortárs művet mutat be. Ha kortárs zenéről beszélünk, óhatatlan a kérdés: milyen a fülnek? Mire készüljön közönségünk? Orbán György egy interjúban azt mondta, hogy nem kell félnie a kortárs szerzőknek/előadóknak a közönség „haragjától”, mert néha többen vannak a zenészek a színpadon, mint a nézők a sorokban, így meg tudják védeni magukat…

Jaj, imádom Orbán György műveit! Ez pedig egy szép és izgalmas Csemizky-hegedűverseny! A közönség bátran eljöhet erre a kortárs zenei koncertre – nagyon jó zenét fog hallani.

Vashegyi György lesz az est karmestere. Vele dolgoztál már?

Igen, és örülök, hogy ismét együtt játszunk. Gyurival kortárs művet és hegedűversenyt még nem, de barokk zenét már előadtam. Nagy élmény volt együtt zenélni vele. És mert vidéken szerepeltünk, sok időnk volt beszélgetni, például reggeli és vacsora közben, ami nagy előnye a vidéki fellépéseknek. Gyuri nagy hatással volt rám: kozmopolita, nagy tudású ember. Egy izzó személyiség, teli zseniális ötlettel, és nem csak vágyik arra, hogy az élet sok területén tegyen, de tényleg tesz is. Annak idején többször jártunk nála Barnabással barokk zene előadása kapcsán tanácsokat kérni. Nagyon-nagyon várom a vele való munkát.

Tanárként a Zeneakadémia hegedű főtárgy tanszakán oktatsz, hegedű- és brácsaművészként. Hogyhogy brácsa?

Én nem szoktam külön kiemelni a brácsázásomat. Újabban divat, hogy az életrajzomba beírják, lobogtatják. Mint hegedűs, és mint hegedűtanár is, úgy gondolom, hogy minden hegedűsnek illik tudnia brácsázni. Hegedűs vagyok, aki tud brácsázni. Hegedűs vagyok, aki szokott brácsázni és szeret brácsázni. Ezzel több ajtó nyílik meg előttem, elsősorban a kamararepertoár, s nem a szólórepertoár felé. Ezzel együtt nem tartom magam brácsistának, mert a szóló brácsaművekkel egyáltalán nem foglalkoztam, nem is áll szándékomban: csak a kamarazenélés részeként tekintek rá. Én hegedűs vagyok, hegedűművészként diplomáztam, tanítani sem szoktam brácsistákat. Viszont törekszem arra, hogy minden hegedűs tanítványom a Zeneakadémián kamarázzon velem, és brácsaszerephez is jusson. Azt szeretném, ha a brácsázásról nem az jutna eszükbe, hogy a brácsakulccsal kell szenvedniük a kötelező brácsaórán, hanem az, hogy komoly szerepet vállalhatnak remekművek megszólaltatásában, annak is a brácsaszólamában.

Más hegedűművésznél azért általában nem nagyon emelik ki, hogy brácsista.

Igaz, de most már sokakat tanítottam, és nekik ez már természetes. Egyébként Barnus is brácsázik, mégpedig fantasztikusan! Dimitry Smirnov pedig, akivel mostanában nagyon sokat kamarazenélünk, fantasztikus hegedűs, barokkhegedűs is, és kiválóan brácsázik! Barnabással pedig nemrégiben együtt játszottam Csajkovszkij hegedűversenyét Szombathelyen, ahol ő volt a karmester, és ráadásként duóztunk, mert rosszul éreztem magam, hogy Barnus kezébem nem volt hangszer, csak a pálca… Első ráadásként kéthegedűs duót játszottunk. Nagy tapsot kaptunk, mire azt mondtam a közönségnek, hogy ugyan nem akarunk „zenebohóckodni”, de ha kaphatunk egy brácsát a brácsaszólamból valakitől, akkor most egy hegedű-brácsa duót adnánk elő. Szóval ez nálunk teljesen természetes családon belül, és biztos vagyok abban, hogy ha Gazsi fiam felnő, akkor ő is fog brácsázni.

Nekem már volt szerencsém az egész családot hallani a Hagyományok Háza színpadán, Hannát is, aki akkor még a zongorista időszakát élte. És mondhatom, hogy rendkívüli élmény volt a zenén túl az egymás iránti szeretet, odafigyelés, amely sugárzik belőletek.

Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ebben az életben megtalálhattuk egymást! Azt hiszem, mindenki olyan ember, ahogy zenél (már ha zenész)! Az számunkra a legnagyobb adomány, hogy a világirodalom legnagyobb zenei alkotásait együtt élhetjük át.

Barnabás is mindig hangsúlyozza a kamarazene fontosságát a művészi pályán, mely anno műkedvelőknek íródott és melyet festmények sokasága is ábrázol, hisz muzsikáló családokat látunk rajtuk. Számomra az is különleges, hogy ti a népzene területére is kiléptek, ami – gondolom – megtermékenyítő élmény lehet számotokra is. Jó volt nézni-hallgatni a ti muzsikáló családotokat, mely most épp kétlaki életet él: Budapesten és Kölnben.

Nekem ez a két év száműzetés, mert nem szeretek külföldön élni, noha sokat utazunk, koncertezünk világszerte. Mindig itthon akartam élni, ahol pedig talán divat a rosszat szidni, a jót meg természetesnek venni. Tanultam Kanadában másfél évet, tudom, milyen a honvágy, és megtanultam, hogy hova tartozom. Mi, akiknek a hivatása „nemzetközi”, az elmúlt 20 évünk során úgy éreztük, hogy ha nekünk nagyon megtetszett volna egy város, és ott szerettünk volna élni, akkor valószínűleg befogadtak volna bennünket. De igazából nem volt a világnak egy olyan része sem, amire azt mondtuk volna, hogy az jobb lenne Budapestnél. Köln, ahol most élünk, derült égből a villámcsapásként jött, mert Barnabásnak (sok próbajáték, próbatanítások után) felajánlottak egy állást. Ez azt jelentette, hogy Barnabás kéthetente kint volt, vagy néhány napra útba ejtette Köln városát, bárhol is járt. Ez működő dolog volt. De amikor Olgával várandós lettem, akkor mérlegre tettük a helyzetünket, és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, milyen az élet külföldön, családdal.

Úgy tudom, nyomós „ok” volt a két nagyobb gyermeketek is.

Igen, az egyik fő ok volt a két nagyobb gyermekünk. Úgy gondoltuk, a gyerekeknek jó, ha a német nyelvet is „magukévá” teszik, illetve ha megérezhetik, milyen külföldön élni. Ha megtapasztalhatják, milyen is nagyszülőkkel interneten kapcsolatot tartani, akik látják, de nem tudják megölelni őket. Biztosan vannak, akik olyan ajánlatot kapnak, amiről úgy érzik, hogy visszautasíthatlan, de otthonról nagyon nehéz árnyaltan látni más országok lehetőségeit, így alapvetően csak bíznak abban, hogy kint majd minden szebb és jobb lesz. Magyarországon a közbiztonság természetes, Kölnben nagyon sok helyen nem az. Itthon sok és sokféle zeneiskola van, képzett tanárokkal, a tanmenetbe iktatott szolfézzsel, és gyakorlatilag ingyenes a képzés, melyek közül az ember maga választhat – Németországban nincs zeneiskolai hálózat, kevés zeneiskola van, magánúton kell felkészülni, hogy egyáltalán felvegyék a hosszú sorokban, akár évekig várakozó gyerekeket. Nincs szolfézsóra és zongorakíséret, és egy hegedűóráért akár 60 eurót is kell fizetni. Mi, akik benne vagyunk a szakmában, alig találtunk zongoristát, aki a fiamat versenyen lekísérje. Eközben Gazsi elkezdett a Marczibányi téri Kodály Zoltán Általános Iskolába járni, és egy nap elém állt azzal, hogy nézd, Mama, én nem tudom, ti hogy döntöttetek, mikor akartok hazamenni, de én januártól a „Kodályba” akarok járni, hazaköltözöm a Nagymamáékhoz. Kerek perec kijelentette. Hazaköltözési tervéhez egyébként Ácsné Szily Éva, a hegedűtanárnője jelentette az egyik legfontosabb vonzerőt. Persze, felnőttként, ki tudja, hol szeretne majd élni…

Azért addig még van idő…

Nincs ez olyan messze: ilyentájt ez már eldől. Én 16 éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy mindenképp magyar férjem lesz, és hogy Magyarországon akarok élni.

Ezt a szavaidból kivilágló szeretet kapjátok vissza a hazai közönségtől, akik megérzik ezt a gondolkodásmódot a magatartásotokban. Nemcsak elismerik a tudásotokat, de szeretnek is benneteket. Az is szívmelengető, ahogy Hanna vágyait terelgetitek, vagy ahogy Gazsi szerepléseit figyelemmel kíséritek, „egyszerű” szülőként, nem hegedűművészként izgultok érte.

Tegnap volt az adventi házi koncertje Gazsinak a zeneiskolában, holnap a BMC-ben játszik, amit a rádió is felvesz. Szeret zenélni a kisfiúnk.

Milyen gondolatokat osztanál még meg velünk?

A tanításról beszélnék még szívesen. Most ugyan GYES-en vagyok 3 évig – ami szintén magyarországi különlegesség, mert Nyugat-Európában ez sok helyütt csak 6-8 hét -, így majdnem a teljes zeneakadémiai osztályom Szenthelyi Miklósnál tanul. De ez egy átmeneti három év csupán. Ezt az időt Barnabással terveink megvalósítására is szeretnénk fordítani. 15 éve szerettük volna megvenni egy belvárosi, nagy tetőteret a Palota-negyedben, és ez most sikerült. Itt szeretnénk egy művészeti szalont, egy házi muzsikálásra, minőségi kultúrára alkalmas teret, és egyben egy komoly pedagógiai műhelyt, mely a gyerekek számára és kiemelkedő zenetanárainknak is fontos. Az alapfokú oktatáson múlik ugyanis minden: az is, hogy a Zeneakadémiára kik és milyen tudással kerülnek, de az is, hogy lesz-e a jövőben zeneszerető közönség.

Az iskolai énekórák közben lassan „kimúlnak”.

Az iskolai énekóra, az alapfokú zenetanítás mellett, a gyermekek lelkének fontos, hogy egész emberekké váljanak. Ha itt csupán száraz információátadás zajlik közös éneklések és zenehallgatás helyett, akkor az énekóra nem arról szól, amiről szólnia kellene.

A kamarakoncerteket is említetted: hallhatnánk még pár szót a Kelemen Kvartettről és a Fesztiválakadémiáról?

A Kelemen Kvartett, a régi felállásában, megszűnt, mert bármennyire is szerettünk együtt játszani, mégsem pendültünk minden szempontból egy húron. A kvartett, mint formáció, tulajdonképpen olyan, mint egy házasság; csak akkor működik jól, ha mindegyik fél folyamatosan és hasonlóan egyenlő energiát tesz bele. Mióta a kvartettünket felbontottuk, azóta kivirágzott a kamarazenei életünk más színtereken: 5-6 külföldi formációval lépünk föl, CD-felvételek születtek, világhírű előadó barátainkkal, tehetséges fiatalokkal. Felvettük például Bartók zongorás kvintettjét Vilde Franggal, Nicolas Alstaedttel és Alexander Lonquich-hal Norvégiában; a Szokolay-kvartetteket két fiatal, zseniális művésszel Pesten. Velük játszunk a Wigmore Hallban is és egy nagy olasz turnén.

A Fesztiválakadémián is hasonló a hozzáállás. A koncertek mellett oktatás folyik egyetemistáknak és amatőr zenészeknek is, melyre felettébb büszkék vagyunk. Emellett 9-19 éveseknek olyan korosztályos nemzetközi hegedűversenyt indítottunk, amelynek zsűrielnöke a világhírű Shlomo Mintz, és amelynek versenyzői Európán kívül Ausztráliából, a Távol-Keletről, az amerikai földrészről is eljöttek a megmérettetésre. A Fesztiválakadémia valódi, fülledt július végi kavalkád-hangulatban zajlik, „Káosz és Harmónia” címmel.

Mi is átéljük, amatőr kórustagként, a profikkal zenélés örömét, amikor a BDZ-vel, hivatásos szólistákkal, vendégkarmesterekkel énekelhetünk szebbnél szebb műveket.

Hatalmas élmény lehet! Csodálatos! A mi amatőrjeink is büszkén jönnek-mennek a Zeneakadémián, s le sem veszik a nyakukból a részvételi kártyát: még fellépéskor is rajtuk van! Megélik azt a rejtett vágyukat, hogy zeneakadémisták legyenek, ami fiatal korukban valami miatt nem valósulhatott meg.

Hasonló lehet, elmondásod szerint, a Fesztiválakadémia a népzenei táborokhoz, ahol profi népzenészek tanítják az amatőröket, akik akár Ausztráliából eljönnek, hogy dudán játszani, vagy Angliából, hogy nagybőgőzni, vagy Japánból, hogy néptáncolni tanulhassanak, s aztán esténként együtt muzsikálhassanak, táncolhassanak.

Nálunk, 2019-ben, Pál István „Szalonna” és zenekara fog fellépni, és a versenyzőket magyar népzenére tanítani. A Fesztiválakadémiát a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagyterme és szinte teljes épülete fogadta be, és pár izgalmas, külsős helyszínen is lesznek koncertek. A nemzetközi hegedűversenynek és az utolsó koncertnek pl. a Hagyományok Háza fantasztikusan felújított épülete, színpada ad majd otthont, és lesz étterem is, ahol a magyar népzene mellett esténként magyar cigányzene is hallható lesz. Ez számunkra kiemelten fontos, talán mert a férjem nagyapja Pertis Pali cigányprímás volt. Az első fesztiválunktól fogva fontosnak tartottuk, hogy a magyar cigányzene hangját hallassuk. A magyar népzene pedig nemcsak alapja minden Bartók-műnek, hanem alapja a létezésünknek is. Gazsi fiunk annyira szereti Szalonna kárpátaljai népzenei táborát, hogy a családi tengerparti nyaralást is otthagyta érte.

Ezen nem csodálkozom, én is voltam Péterfalván…A BDZ-vel adott Csemiczky-koncerteden közönségünkön kívül a tanítványaid is, a családtagjaid is jelen lesznek, még tán Gazsi is, ha csak nem lesz valami más, fontos, népzenei teendője. Milyen érzés tanítványok, család előtt játszani?

Nagyon-nagyon jó érzés. Szerencsés vagyok, hogy a pályán is, az életben egymásra találtunk, együtt vagyunk; családtagok, barátok.

Közönségünk Kokas Katalint 2019. március 2-án hallhatja a Dohnányi bérlet 2. előadásán, a Zeneakadémia Nagytermében. Elhangzik: Csemiczky Miklós hegedűversenye. Karmester: Vashegyi György.

Print Friendly, PDF & Email
2019-02-28T11:07:23+00:00